Irodalmi Szemle, 2000
2000/1-2 - ANKÉT - Duba Gyula: Gyeptéglák alatt a múlt (regényrészlet)
Gyeptéglák alatt a múlt Itt kell maradnia az idők végtelenéig, mint a drezdai templomromoknak, a helyén kell állnia, hogy emlékeztessen, ahogy a templomromok emlékeztetnek a várost megsemmisítő angolszász bombázásokra! Az elpusztított óriásfa kaotikus és atavisztikus képe is így őrzi majd a jövőben az emberi arrogancia és önzés, a korlátozhatatlan butaság és becsvágy művét. Memento móri! Örök példázat lesz belőle. Jelzés, mire képes az ember. Tiltakozunk a természet ellen megnyilvánuló, emberi bestialitás ellen! Úgy csivitelnek a fiatal zöldek az ágakon, mint az arcátlan verebek, s az anyányi, jól fejlett csinibabák a járdáról vígan heccelik őket. Lázong bennük a diadalmas fiatalság, kirobbanni készül. Harci kedvüket csak fokozza, amikor a főposta felől teherautó érkezik a fűrészes-bal tás mamelukokkal. Üdvrivalgással fogadják őket. A Pazitko unoka élesen vijjog a fa tetején, akár valami harci sólyom: jönnek a nyüvek, itt vannak a nyüvek! A Ferencesek terét korábban már lezárták. A rendőrök a Prímás tér felé és a Lakatos utca irányába terelik a járókelőket. A Városi Béke Pártja aktivistái, már ismerjük a csinos fiatal lányt és fiútársát aranysráfos sildes sapkájukban, szórólapokat osztogatnak a Fő téren. Gyalázatos dolgok történnek a városban, mint a tölgyfával éppen, délután három órakor a VáBéPá elnöke és munkatársai a helyszínen tiltakoznak a barbárság ellen! A járókelők elveszik a röplapot, néhányan elolvassák, mások éppen csak belepillantanak és azonnal eldobják. A földre dobják vagy szemetesvödörbe ejtik, sok szórólap a tér kövein hever. Az embereket fáradtság jellemzi, csömör uralja vagy unalom. Kiábrándultak és közönyösek. Már nem bíznak senkiben és semmiben. Bágyadtan cipelik egyre szürkülő életük terhét. Nem hisznek a politikában és az eszmékből kiábrándultak. A mocsári tölgy sorsa sem érdekli őket, a polgárokat már alig érdekli valami. Esznek, isznak, szeretnek és alusznak. Meg dolgoznak egyre többet. A nagymenők, a sikeresek, telve életerővel, nem erre járnak. A nagyvállalkozások merész üzletemberei és a politika kegyencei, az új vagyonos réteg ködlovagjai és üzletemberei másfelé igyekeznek. Nem is gyalogosan közlekednek. Pompás új autókon járnak, a fák sorsa nem érdekli őket. A megmérgezett halak és kallódó kóborkutyák sorsa csak a zöld kamaszokat érdekli. A parlamentben ülő zöldek képviselői sem a természet károsodásával törődnek. Minden idejüket leköti a politikai harc. Egyedül Drábik Miklóst a VáBéPá elnökét érdekli a mocsári tölgy tragédiája, és Mittelhauser bárót, a famulusát... A párt népszerűsítésében óriási haladást értek el szinte napok alatt. A VáBéPá-ról egyre többet beszélnek a városban. Jelentős választói százalékot írnak javára a közvélemény-kutatások. Bár a pártról szinte semmi konkrétumot nem tudni. Eszmei célkitűzéseiről és gazdasági hátteréről csupán találgatások, feltételezések és következtetések szólnak. Homályos célzások és közvetett utalások érintik hatalmi irányvételét. De ez nem zavar senkit! Minél kevesebb a tény, annál vonzóbb a bizonytalanság és izgatóbb a titokzatosság. A jól ismert pártok már kimutatták a foguk fehérét, sikerült lejáratni magukat! Ami új, abból még születhet jó is, a rejtélyesség hasznos lehet. Az új párt köré a szóbeszédek és találgatások, a hírközlés bizonytalankodásai a sejtelmesség dicsfényét gyújtogatják. Gyönyörű ellentmondás születik, pompás paradoxon!
