Irodalmi Szemle, 2000
2000/3-4 - MÁRAI SÁNDOR MŰVEIBŐL - František Miko: Epikai elemek a lírában (tanulmány)
Epikai elemek a lírában érkező anyával és leányával történik valami, hogy valamilyen váratlan eseményben lesz részük, vagyis várjuk a konfliktus megjelenését. Az első olvasatban ez az epikai elvárás nem jöhetett számításba, vagy ha jelentkezett is, nem nyíltan, elsődlegesen. Azt egy másfajta hatás elfedte, illetve blokkolt, akadályozott volt. A szöveg kifejező értékének jellemzőit taglalva, egy tényt szándékosan nem vettünk figyelembe, mégpedig olyat, amely hathatóságával a felsorolt epikai jegyeket mindenképpen meghaladja: a szöveg másik változatában grafikailag kiküszöbölt — versformát. Ugyanis épp a versjelleg — bármennyire epikai jellegűek is lennének az egyes jegyek — akadályozza a szövegnek mint epikainak a felfogását. S ennek folytán azt kell mondanunk, hogy a vers mint sajátság a felsorolt epikai jelzéseknél magasabb szintű kifejezőeszköz. Továbbá, ha a jelenségre választ keresve, meg akarjuk ragadni a versalak hatásának, a vers kifejezőértékének a lényegét, elsősorban arra kell gondolnunk, hogy a vers elemi kifejezőeszköz, s kifejezőértéke minden bizonnyal a nyelvben is jelenlevő elemi sajátságokból ered. A verselés elve egyszerű, a szöveg egyfajta tagolását jelenti. Szövegünk prózai átalakítása során ugyanis csupán töröltük a megálltak, anyám, szólott szóalak után fellépő sajátos szegmentálási kádenciákat, oly formán, hogy csak a szintaktikai kádencia maradjon meg. A vers lényegét ezek szerint épp egyfajta sajátos intonációalakulás érvényesítésében kell keresnünk. A prózai szövegtagolás ismereti-tematikai tényezőktől függ, ennek eredményeként jön létre alsóbb szinten a mondat, magasabb szinten a bekezdés, miközben figyelembe vesszük a megfelelő tematikai teljességet, de elhanyagoljuk a mondat, bekezdés terjedelmi tényezőit, hosszát. A versszerkesztés elve ezzel szemben a mondatnak és a bekezdésnek egyfajta szimmetria szerinti tagolását kívánja, mialatt az ismereti-tematikai szempontokat mellőzzük. Az eljárás folyományaként alakul ki a verssor és a versszak mint szimmetrikus egység. Igaz, általában a versritmus lényegét a verssor egységeinek ritmikai sajátságaiban vélik felfedezni, illetve a ritmikai sajátságokhoz kötik, számunkra azonban munkahipotézisként célszerűbbnek tűnik, ha a vers lényegét, elemi jellemzőjét kiterjedtségének szimmetriájaként fogjuk fel, ez többek közt például összhangban van a szabad vers ritmussajátságainak a meghatározásával is, miszerint abban a verssor „intonációs egység”. Ha ugyanis a verssorban a mondatok egymásutánjának ritmizáltsága lenne a meghatározó, követelményként érvényesülne a mondatpárhuzam (szintaktikai-ritmikai paralelizmus), amit azonban a tények nem igazolnak. Érvelésünkből viszont természetszerűen következik, hogy a verssornak egyben mondatnak kell lennie, illetve a mondat képezi a verssor eredeti mintáját, az másképpen nem alakulhatott volna ki. Ezek szerint a mondatpárhuzamot mint a két sík között létesülő viszonyt kell feltételeznünk. A mondattani és a verssor szerinti tagolás különválását egymástól pedig mint a verssornak a mondattal szemben hangsúlyozott önállóságra törekvését, sajátos voltának nyomatékosu- lását értelmezhetjük. De az indoklást minden bizonnyal fordított irányban is elvégezhetjük, s a dolgok állását értékelhetjük úgy is, mint a mondatnak saját
