Irodalmi Szemle, 2000

2000/1-2 - ANKÉT - Alabán Ferenc: „A kisebbségi irodalom küldetésének megértéséhez nem legendák és szólamok szükségesek...” (ankét)

A kortárs magyar irodalom fél évszázada Szlovákiában

gátlásoktól felszabadítani és hozzásegíteni ahhoz, hogy az egyenjogúság biztonságával és szemléletével tekinthessünk szét környezetünkben.

2. Véleményünk szerint a mi kisebbségi irodalmunk az utóbbi évtizedben egyre inkább differenciálódik, de főleg atomizálódik, igaz, a színvonalas irodalmi művek azelőtt is inkább egyes alkotók műhelyében jöttek létre. A „bársonyos forradalom” után szlovákiai magyar vonatkozásban is elkezdődött egyfajta pezsgés (bár ez utólag inkább csak néhány könnyen szétpattanó buboréknak tűnik), amely azonban az irodalomban nem hozott sem különösebb tartalmi, sem formai-esztétikai változásokat. Az 1989-es rendszerváltás előtti időszakot egyszerűen nem lehet zárójelbe tenni; ez irreális voluntarizmus lenne, ami az irodalmi értékek megtagadását jelentené. Senkinek nincs joga felszámolni az előző évtizedek által teremtett kisebbségi szlovákiai magyar irodalmat, különösen akkor nincs, ha sem gondolati-eszmei, sem formai-esztétikai, sem alkotói-erkölcsi vonatkozásban nem haladja meg az előző időszak értékeit. Az irodalom a korábbi évtizedek pótolhatatlan koronatanúja Szlovákiában is — a társadalmi, történelmi, kisebbségi, esztétikai rendnek és változásoknak tükre. Ha erről elfeledkezünk, akkor szem elől téveszthetjük a szlovákiai magyarság életének, sorsának alakulását is, s végső soron nem percipiáljuk helyesen a kisebbségi irodalomnak (művészetnek) a lényegét sem. Nem tagadható, hogy az adott körülmények között az irodalom szükségből sokszor vállalt magára nem csak művészi küldetést és funkciót. Erre már utaltunk, s úgy gondoljuk, hogy ennek a bővebb kifejtése nem feltétlenül tartozik ide.

Ha művi módon az 1989-es változások utáni részt mégis elszakítanánk az előző évtizedektől, csak egy múlt és hagyomány nélküli torz képet kapnánk, melynek jelene és jövője is teljes mértékben a bizonytalanság homályába kerülne. Ezt viseli magán minden olyan érzéketlen és mechanikus, legtöbbször személyes ügyektől inspirált „átértékelési” próbálkozás, amely a „más” oktalan bírálatának segítségével igyekszik láthatóvá válni, ilL magasra kerülni. Az értékek helyre tevése hitelt érdemlő módon kell hogy történjen, nem a sérelmektől és indulatoktól vezérelve, hamis katarzisok lehetőségét keresve, szakszerűtlen és valótlan attitűdök latba vetésével.

3- Ebben a majdnem egy egész emberöltőnyi időszakban a (cseh-)szlovákiai magyar irodalomban immár öt, egymás mellett létező, generációsjegyekkel bíró nemzedék vesz részt az irodalmi életben. E nemzedékek színre lépése legtöbbször költői-írói csoportosulások antológiájában való debüt formájában történt a második világháború után, s minden esetben — több-kevesebb határozottsággal — meg volt bennük az új irodalmi irányzat prezentálása is, ami összefüggött az eredetiség igényével. Ilyen értelemben jelentősnek mondható a költői antológiák közül az ún. „nyolcak” gyűjteménye (Fiatal szlovákiai magyar költők antológiája, 1958), több mint egy évtizeddel később az ún. „kilenceket” bemutató közös kötet (Egyszemű éjszaka, 1970) és részben a vegyes összetételű, verseket és prózai alkotásokat tartalmazó antológia is, mely a Főnix Füzetek sorozatban jelent meg (Próbaút, 1986). Azok a további,