Irodalmi Szemle, 2000

2000/3-4 - MÁRAI SÁNDOR MŰVEIBŐL - Dénes György: Az idő engem megpecsérelt; Füstösek mind a házak...

Az idő engem megpecsételt

Az univerzum egyik pontján élek, fogatlan oroszlán.

Hallgatom: a fekete csend hogy zengeti a végtelent.

Égi máglyák és vak terek hídján állva emlékezek.

Én voltam rég, aki remélt s hagymázasan félrebeszélt?

Ki fölgerjedvén, csodára várt, s lelkén minden ablakot kitárt? Mivégre ez a roppant ür s kinek? Nem értem. Ti tán értitek?

Az idő engem megpecsételt, áthúzva minden számítást és tételt.

Füstösek mind a házak...

Füstösek mind a házak, ahogy egymásra dőlnek, trolik suhannak, mint erdőben az őzek.

S az emberek? Járnak dolguk után vagy bámulnak az égre, savószín szemüket fölcserélnék kékre.

Sűrű a levegő, muksók szorongnak guruló fémdobozokban, alig várják, hogy otthon elnyúljanak hosszan.

Eső szemerkél, az utcák teste nedves, az ívlámpák körül ezernyi pille repdes.

Dénes György két verse