Irodalmi Szemle, 2000

2000/3-4 - MÁRAI SÁNDOR MŰVEIBŐL - Ég és föld (részlet)

Márai Sándor műveiből

mint a növény- és ásványtan? Hogyan varázsolták érthetetlen képletek szövevényévé az egyszerű és átlátszó geometriát? Miért sűrítették mnemotech- nikai, szorgalmi bűvészmutatvánnyá a fizika tüneményeinek meghatározásait? Miért unatkoztunk kegyetlenül a legtöbb órán, s miért voltunk hálásak ragyás és öblös hangú számtantanárunknak, aki nehéz és látszólag bonyolult tételeit olyan magától értetődő hangnemben, olyan köznapi szavakkal magyarázta el, mintha jóízű tréfákat mesélne; a törtszámokról vagy a szinusztételről úgy adott elő, mintha régi ismerősökről anekdotázna, s a nehézfejű diákban is a beavatottság cinkosi érzését ébresztette. Néha felbukkant a tanárok hosszú körmenetében egy-egy ilyen eredeti alak; csodálatos-e, ha ezekkel elébb-utóbb meghasonlott az iskola, kifogásolták magánéletüket, vagy eltévedtek a politikában, vagy „kiugrottak” a rendből, s megnősültek... Ragyás számtantanárunkat is ez a végzet sújtotta, egy napon levetette a reverendát, s elköltözött a városból; s később még két fiatal tanár kallódott így el, egy nagyon tehetséges irodalomtanár, s egy sűrűvérű, nyugtalan, gőgös parasztfiú, akivel nagyszerűen éreztük magunkat, míg valamilyen röpke szerelemért odadobta a katedrát... Ilyen kivételes eseteket akkortájt szigorúan ítéltek meg; a háborúban aztán sűrűn ismétlődtek ilyen „kiugrások”, a fiatalabb tanárok „hálátlanul” kiléptek a szerzetesrendből, mely kora ifjúságuktól nevelte, táplálta, öltöztette őket; az effajta szökevényeket persze megbélyegezték a világi tanügyi hatóságok is, a dezertőrt kis, vidéki városokba nevezték ki, polgári iskolákba száműzték.

Ég és föld között élek, van bennem valami halhatatlan és isteni, de szoktam az orrom is piszkálni, ha egyedül vagyok a szobában, lelkemben elfér India minden bölcsessége, de egyszer pofozkodtam a kávéházban egy részeg iparlovaggal, órákon át tudom nézni a vizet és a madarak repülését, de öngyilkossági tervekkel is foglalkoztam már, mert egy hetilapban pimasz hangon írtak egy könyvemről. Konfuce testvére vagyok az emberi dolgok megértésében és a bölcs közönyben, de nem bírom ki, ha a hírlapok nem említik meg a jelenvoltak között nevem, megállók az erdő szélén, és káprázó szemmel nézem az őszi lombok színeit, de nem tudok másként érezni a természet iránt, mint fenntartással és gyanakvással, hiszek az értelem felsőbbrendű erejében, s egészen ostoba társaságokban fecsegéssel töltöttem el életem legtöbb estéjét, hiszek a szerelemben, de legtöbbször fizetett nőkkel vagyok csak együtt, hiszek az égben és a földben, mert ember vagyok, ég és föld között, ámen.

Nincs más fegyverem és hatalmam az idővel, a világgal szemben, csak az írás. Országokat szabdalnak szét és férceinek össze, nemzedékeket fognak rabszolgamunkára a koreszme piramisainak építéséhez, meggyalázzák a megegyezéseket, felrobbantják a hidakat, melyek embertől emberhez vezettek... Miért

Ég és föld

Részletek