Irodalmi Szemle, 2000
2000/3-4 - Fónod Zoltán: „Egyszer mindenki hazaér...”
Száz éve született Márai Sándor szegénységet, az elhagyatottságot is. Felesége, Lola, 1986 januárjában meghalt, fogadott fia — anyja elvesztése miatti fájdalmában — öngyilkos lett Ő maga is fáradtságra, gyengeségre panaszkodott. 1984 januárjában úgy érezte „kimerül benne az elem”. A családi tragédiák után pedig többet foglalkozik az elmúlással, körülveszi a halál gondolata. S miután rátörtek a testi és lelki nyavalyák, 1989. január 15-én még naplójába bejegyzi utolsó szavait: „Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje”, és néhány hétre rá (1989. február 21-én) aztán önkezével „írja” meg a behívót. Akárcsak egy móriczi hős, úgy döntött: FŰIT! — volt, vége! A rendszerváltás meghozta Márai reneszánszát is. Egyrészt, mert — történelmi elégtétellel — „letelt” a tiltás (melyet Márai a kommunista rendszer megszűnésétől és a szovjet csapatok magyarországi jelenlététől tett függővé), másrészt, mert négy évtizedes hiánya sürgetővé tette, hogy művei, gondolatai „embertől emberhez” vezessenek. Az a tény, hogy napjainkban Olaszországban és Németországban a legjelentősebb klasszikusok között adják ki műveit (így például A gyertyák csonkig égnek címűt!), jelzi, hogy a „nagy magányos” üzenetei, gondolatai, jajkiáltásai eljutnak a világba. A magyar irodalom a polgári regény utóvédjeként emlegeti Márait. Művei azonban nemcsak hidat vertek Krúdy, Kosztolányi és a Nyugat harmadik nemzedéke között, hanem a magyar nyelv erejét, szépségét is hirdetik, s nem utolsósorban Márai stílusának eleganciáját is. Egy széthullott világot, a polgár mítoszát építette, erősítette. Mert az élet olyan, hogy a Garrenek évek múlva is visszatérnek elhagyott otthonukba, mert távoztak onnan az „idegenek”. Egy évtizede újra hallani ujjgyakorlatait: „A világ: csapda. Nincs menekülés.” És üzenetét: „Kassát szerettem és a verseket, A nőket, a bort, a becsületet S az értelmet, mely szívhez beszél. Mást nem szerettem. Minden más titok. Nem könyörgök, s ne irgalmazzatok.”
