Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - FÓRUM - Hodossy Gyula: Irodalmi élet az ezredfordulón
FÓRUM nulói figyelmét erre az eseményre. Ma, járva az iskolákat, azt tapasztalom, hogy egynéhány pedagógust leszámítva — elnézést a kemény fogalmazásért —, halvány sejtelmük nincs arról, kinek milyen könyve jelent meg, mikor és hol. A szlovákiai pedagógusok és szülők lapjában, a Katedrában, beindítottunk egy rovatot Könyvjelző címen, amelyben a szerkesztőség rendszeresen közli a könyvkiadók által küldött ismertetőket. Az irodalmi klubok, társaságok és az egyéb szervezetek rendezvényein kívül remélhetőleg hozzájárul ez is azokhoz a célokhoz, melyek az irodalmi élet erősödését hivatottak szolgálni. írótársaságunk közgyűlése külön pontban határozta el a pályakezdő írókkal való foglalkozást, törődést Ha jól emlékszem, ez jó pár korábbi közgyűlés határozatai között is szerepelt Csakhogy a határozatból az nem derül ki, hogy annak megfogalmazói most és korábban mit értettek a törődés alatt Mert szerintem minden itt élő és magyarul alkotó íróval törődni kelL Az egyikkel így, a másikkal úgy. Nemcsak specifikus helyzetünk miatt, a törődésen én érdekvédelmet értek És nemcsak az alkotók, hanem egészében a szlovákiai magyar irodalom érdekvédelmét Ennek az érdekvédelemnek a sajátosságait és programtervezetét kell a közeljövőben nagyon gyorsan megfogalmazni. Ahhoz, hogy a szólamokon és a kinyilatkoztatásokon kívül gyakorlati, érezhető haszna legyen az előbb említett érdekvédelemnek, írószervezetünket annak megfelelő szervezeti, infrastrukturális és személyzeti háttérrel kell ellátni Hogy ez sikerüljön, széles körű társadalmi összefogásra van szükség. A Szlovákiai Magyar írók Társaságának kívánatos lenne tudni mindazon rendezvényekről, amelyek valamelyest is érintik az itteni alkotókat Margóra jegyzem meg Dusza Istvánnak az Új Szó egyik száma napi jegyzetében a Katedra Napok, a szlovákiai magyar pedagógusok egyik országos rendezvénye szervezésével kapcsolatos kérdőre vonó írását. Dusza gondja, hogy a Katedra Napokat ugyanazon a hétvégén szerveztük meg, mint mások a Madách-napokat. A szerző elvárná, hogy Hodossy Gyula, aki egyben a Szlovákiai Magyar írók Társaságának ügyvezető elnöke, tegyen meg mindent az ilyen és hasonló programtorlódások ellen Teljes mértékben egyetértek a cikk írójával, de a dolog szépséghibája az, hogy a Szlovákiai Magyar írók Társasága a Madách-napokról sem tájékoztatót, sem pedig arra meghívót nem kapott. Ezért ezen a helyen is kérek mindenkit arra, hogy ahol tud, járjon közbe annak érdekében, hogy szervezetünk rendszeres és időbeli értesítést kapjon minden irodalmi rendezvényről, hogy saját csatornáinkon keresztül arról tájékoztatást tudjunk adni íróinknak, irodalombarátainknak. Ha megvan a megfelelő kommunikáció és az egymás iránti bizalom, akkor az érdekvédelem irodalmárainkon keresztül az egész nemzeti közösségre nézve haszonnal fog járni De persze nemcsak az irodalmi rendezvényekről kell megfelelő információkkal rendelkezni a Társaságon belül, hanem például írói-alkotói pályázatok, ösztöndíjak lehetőségeiről, az írókat megillető állami támogatásokról, a különböző díjak és pályázatok kiírásának és megpályázásának feltételeiről, a publikációs lehetőségekről, hogy csak a legfontosabbakat említsem