Irodalmi Szemle, 1999
1999/11-12 - ARCOK ÉS MŰVEK - Erdélyi Erzsébet—Nobel Iván: (Beszélgetés Sütő Andrással)
Beszélgetés Sütő Andrással olvassák unos-untalan a fejére megalkuvó természetének igazolásaként. Szegény nagybátyám, Gyümölcsoltó Gergely bukaresti kalandjainak egyikét úgy úszta meg, hogy lehajlott, mint a fűszál a szélben, és felfogása szerint ezt a Mindenható is elnézte neki, de nem nézték el — horribile dictu! — nekem, a szerzőnek, oly nagyon radikális ellenzékieknek képzelték magukat egyesek — meg aztán az Anyám könnyű álmot ígér kritikai és olvasói fogadtatását is túlzottan lelkesnek találták. Ami történt: gyakori jelenség a szellemi életben. Ha valamely gondolat életre kel, roppant nehéz, némelykor lehetetlen elfojtani. Ugyanilyen nehéz viszont írónak írói ráfogástól megszabadulnia. Kétezerben lesz harminc éve, hogy említett könyvem megjelent. Három évtized után idén is — 99 nyarán — azt olvashattam valahol magamról, hogy írói kísérleteim egyike a szellőben is megalkuvólag lehajtó fűszál példájának eszményítése volt. A hamisítás, a tetszetős vád olyan, mint a gleccserbolha; nincs az a jégpáncél, amiben végleg megfagyna. * Kevés magyar irodalmi alkotásnak volt, van olyan sikeres utóélete, mint az Anyám könnyű álmot ígér című művének. Ez a népszerűség ösztönzi az írót vagy bénítóan hat alkotói tevékenységére? — Említettem már, hogy a kétely nyomasztó érzésétől soha nem tudtam megszabadulni. Munkakedvemet tehát semmilyen siker vagy kudarc nem tudta megbénítani. Annál inkább az önvizsgálat és a mindenkori megújulás vágya. Tessék elgondolni, mivé lettem volna, ha összesen 10-15 novella, karcolat után nem hagyom abba a „kollektív gazdasági” problematikát. Ki a kutya emlékezne rám, ha borzalmasan rossz és nagysikerű, Hajdú Zoltánnal közösen írt színdarabunk, a Mezítlábas menyasszony bemutatása után (1951 január) tíz évre a műfajt nem teszem félre, hogy aztán egy valamivel életrevalóbb vidám játék után Harag György színpadra vihesse 1967-ben Pompás Gedeon című háromfelvonásos, szatirikus játékomat. Ugyanígy szólhatnék persze arról is, hogy például A dokumentum című groteszk karcolat után miként találtam az ösvényre, mely elvezetett engem a Zászlós Demeter ajándék élete megírásához. Vagy említett naplóregényem után a nyelv és lélek kalandos napjainak rögzítéséhez (Engedjétek hozzám jönni a szavakat!). Aztán a drámák! Valójában mindahány más-más irányú nekifutások következtében lett olyan, amilyen, Akármilyen nagy lehetett a sikerük: önmagamat utánozni egy következő munkában képtelen voltam. S hadd valljak itt meg valamit. Az önmagammal szembeni örök elégedetlenség részint sajátom volt, részint Harag György hatása. Egy-egy vastapsos bemutató után szokta mondogatni Gyuri: „Hiába igyekeztünk! Lám, ezúttal sem sikerült megbukni.” „Talán majd a következővel” — mondtam ilyenkor, jól tudván, hogy mit akar mondani. Azt, hogy minden igazi művészi újítás kezdetben botránykeltő, még tán visszhangos bukás is. Hát ilyesmiben nem volt részünk. Mai drámairodalmunk gyökeres megújítása másokra vár. Nem volt kettőnk-hármunk lehetősége, következésképpen feladata sem. Tanácsom, ha érdekel valakit: senki se vállalkozzék olyan feladatra, amihez nincsen
