Irodalmi Szemle, 1999
1999/11-12 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Nemes Nagy Ágnes: A szabadsághoz, Szobrokat vittem, Mesterségemhez, Madár (vers)
NEMES NAGY ÁGNES A szabadsághoz Te székesegyház! Csupa ámulás! Sok fodros angyal! Széptekintetű! — Innen alulról talpuk óriás, a fejük pedig keskeny, mint a tű. S a kupolán fent széttáruló díszlet, nagy oszlopok közt festett ég tüzel: mit ér nekem, ha vagy és mégse hiszlek, s mit ér, ha hiszlek és nem létezel? Maradék isten! Vágyad fel-le hurcolt. Már únlak. Kergén érted nem futok. Néhány barátom éhenhalt a múltkor, mondom, mivel úgy látszik, nem tudod. Milyen szalmába haraptak utolsót? Micsoda szájak, milyen koponyák! — Adhattál volna tán egy bögre borsót, tehettél volna pár apróbb csodát. A szájukat szeretném újra látni, langyos állukat, amely szétrepedt — s Rómába vágyom kerteket csodálni, és enni sűrű, finom étkeket. Adj banánt! Húst! Légy a világnak tőgye! Add Nápolyt éjjel, Svájcot délelőtt, te, minden vágyam hazug szeretője, adj rét felett vibráló levegőt! Adj léghajót! Hitet! Mennyei képet! törd át a törvényt! Add ide magad! Hogy ne egyenek annyit az üzérek, s hogy a halottak feltámadjanak! — Egy bazsarózsa áll az asztalon. Szépsége tömör, mint egy ékszeré. Gyönyörű szirma sűrűn, gazdagon fodorodik a vázán kétfelé. KORTÁRS MAGYAR IRODALOM
