Irodalmi Szemle, 1999

1999/11-12 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Mándy Iván: Elősző helyett, Mit akarhat egy író? (tárca)

KORTÁRS MAGYAR IRODALOM

Hacsak föltűntem a kertben, egy pillanatra el nem mozdult Rózsi mellől. Sokszor már arra gondoltam, inkább ő vigyáz Rózsira. Valahogy nem volt gyerekarca, inkább mintha máris házsártos felesége lenne valakinek. Utáltam szívből. De most az utálatot is elnyomta az az izgalom, amit akkor éreztem, ha Schöpflinhez felmentem, Schöpflin Aladárhoz, a Franklin épületébe. Már nem is láttam a gyereket, már Rózsit se hallottam, csak Schöpflinre gondoltam meg a zsebemben lapuló novellára. Egy külvárosi macskáról szólt meg egy öregasszonyról. Történni nem történt benne semmi.

— Nem is figyel — mondta Rózsi.

Sóhajtottam és fölálltam, mint aki ütközetbe indul.

— Nem tudom, mikor jövök vissza.

Ez nagyon komoran hangzott, de Rózsi nevetett. Valahogy mintha nem nagyon bízna benne, hogy olyan sokáig maradok Schöpflinnél. Ez kissé bosszantott, de csak vállat vontam és mentem.

— No — mondta Schöpflin odafent, a szűk kis szobájában (hányan megírták már ezt a szobát!) —, lássuk a medvét!

Leraktam a novellát, valami köszönésfélét makogtam, és már megint lent voltam a kertben.

Rózsi fölnézett a varrásból.

— Nem akartam, hogy várjon. — Azzal leereszkedtem mellé a padra. Szótlanul ültem, Rózsi varrt, és közben újra felhangzott:

— í-ró I-ván! í-ró I-ván!

Két hét múlva mentem újra Schöpflinhez Már a lépcsőn éreztem, hogy nem lehet jó az a novella, nem közli azt a Tükör. Az is eszembe jutott, miket mondott eddig Schöpflin.

— Szorgalmas méhecske! Kéthetenként egy novella.

Aztán:

— Nem szabad erőltetni, ha nem megy, nem megy.

Majd szinte gyengéden:

— Kedves fiam, én ilyen rossz novellát talán még nem is olvastam.

De most ezzel fogadott:

— Korrekt írás, itt tartom a Tükör részére.

Mogorván mondta, de majd elszédültem. Háromszor körbejártam a Károlyikertet, míg kissé magamhoz tértem.

— Schöpflin el volt ragadtatva — mondtam, ahogy leültem Rózsi mellé.

Rózsi kissé gyanakodva nézett rám, de nem szólt semmit.

— Szívesen kicserélném egy másikra — mondta Schöpflin.

Cipeltem tovább a kéziratokat. Utam a Mátyás tértől az Egyetem utca sarkáig. Közben a József utca és a Károlyi-kert. Ez volt az életem, ezt hurcoltam magammal. Ismertem minden kis üzletet, kapualjat. Lassan, észrevétlenül fölszívtam magamba ezt a városrészt.

A Tükör aztán mégiscsak közölte egyik elbeszélésemet. Bogár volt a címe. Egy kutyáról szólt, akinek a szabadság és a kényelmes élet között kell választani. Menne, elhagyna mindent... de nem tud, egyszerűen nem tud. És közben mintha önmagától akarna elszakadni.

Schöpflint tovább is látogattam.