Irodalmi Szemle, 1999

1999/11-12 - Százdi Sztakó Zsolt: A remete és a vándor (tárca)

Százdi Sztakő Zsolt

pedig hatalmam van, de ha én meghalok, nem lesz, aki őrizze, és kivágják az erdő fáit. Ezért szeretném, ha itt maradnál és őriznéd tovább az erdőt.

— Nem lehet, nem tudnék itt megmaradni. Hajt a vérem mindig újabb vidékek felé.

— Bebarangolni az egész világot vagy egy helyen élni le az életet, lényegében ugyanaz. Fiatal koromban én is sokat vándoroltam, de sehol se tudtam megnyugodni, mert mindenhol kerestem valamit, amit sehol se találtam meg. Aztán találkoztam valakivel, és úgy gondoltam, hogy mellette fogok meghalni, de mindketten megöregedtünk, felneveltük a gyerekeinket, és egyszerre fölöslegesnek éreztem magam. Egy nap aztán elmentem otthonról és megtaláltam ezt a helyet, és rájöttem, hogy ezt kerestem egész életemben, és egész addigi életem hiábavaló volt. Ha az ember rátalál arra a helyre, amit Isten kijelölt neki, tapodtat se mozduljon onnan.

— Nem tudok maradni, ezért most elmegyek, de azt megígérem, hogy ha most se találom meg, amit keresek, visszatérek ide, és itt is maradok.

— Azt már én nem élem meg, de ha sietsz, még mindent érintetlenül fogsz találni, mert a környéken babonás emberek laknak, és el fog terjedni a legenda, hogy a lelkem még a halálom után is sokáig őrizni fogja az erdőt.

Festő

hodbéli lovassal, 1987,

kombinált technika