Irodalmi Szemle, 1999
1999/11-12 - Melaj Erzsébet: Lehet, hogy álmomban írok (Látogatás Zs. Nagy Lajosnál Zsélyben, beszélgetés)
Látogatás Zs. Nagy Lajosnál Zsélyben * Itt, nálad? Elhoztad a kórházból? — El. Van már két kampós botom. Az a gyanúm, hogy ezek szaporodni fognak. Jó, ez csak tréfa. Van kettő, lehet, hogy holnap három lesz. A kórházban sok a tragédia meg minden, de míg ott van az ember, addig nincs tragédia. Víg az ember. Azért vagyok vígabb, mert rájöttem, hogy nálamnál is vannak betegebbek. * Ez megvigasztal téged, vagy valami reményt tud adni? — Nem remény ez. Képzeld el, mégiscsak jobb érzés, hogy nem én vagyok a legutolsó pusztuló beteg ember a világon. * Főleg, ha ezt így mondod! Gondolom, szórakoztatod a betegtársaidat is. — Hát persze! Nem szórakoztatom, csak mondom az egyiknek: te azért sokkal rosszabb állapotban vagy, mint én. Tehát nem vigasztalom őket, vigasztalják ők magukat énvelem! * Nem gondolod, hogy egy kissé gonosz vagy? Vagy csak most viccelsz velem? — Nem viccelek. Például nem tudok aludni. Tudod, akkor mit csinálok? Fölzavarom a beteg szobatársamat, hogy ő se tudjon aludni. Ha én nem tudok, ne aludjon ő se! Nem tudom, hogy ez összefüggésben van-e az agylágyulásommal, de ez így van. * Tehát mégsem érzed olyan jól magad a kórházban. — Amikor elmondják nekem, hogy ki mindenki halt meg... Van ott rádió. Elmondják, hogy meghalt a császár, meg ez az Onasszisz, meg nem tudom, ki — pont kemoterápiában. No, akkor most engedjem oda a nőcskét, aki belém szúrja azt a kemoterápiás köcsögöt? Veszekszem vele. Mondom: nem akarok meghalni. De, hogy a főorvos úr elrendelte, hogy nekem az kell... * Az utóbbi időben, talán éppen azért, mert félsz a kemoterápiától, elkezdtél írni. — Én nem is félek a kemoterápiától, csak idegesít. Tudniillik nem tudom pontosan, hogy mit akarnak velem. Vagyis tudom, hogy mit akarnak. Tudod, hogy sokan ezt a terápiát nem bírják elviselni? Az orvos minden félórában eljön megnézni, hogyan viselem. Én meg úgy elviselem, mint a pinty! (Nevetés.) Soknak le kell kapcsolni, nekem meg semmi. * Az előbb mutattál nekem néhány verset és karcolatot. — Hát mert nem tudok mást csinálni! * Unatkozol? — Még soha életemben nem unatkoztam. Valamit mindig csináltam. Ha mást nem, akkor törtem a fejem valamin. Nekem az agyam egy percig sem áll meg. Ez a bajom. Képzeld, estére úgy kifáradok, mintha megoldottam volna
