Irodalmi Szemle, 1999
1999/11-12 - Csordás János: A csomag (elbeszélés)
Csordás János kikapcsolódni egy kicsit. Három napba tellett, míg eltűntek a téglák és a gerendák, csupán a törmelék maradt meg. Ezt a közszolgáltató vállalattal szállíttattam el. Egy szabad terület alakult ki az épületek között. Ekkorra már megjelent a hirdetésem a helyi újságban a szálloda telefonszámával. Két érdeklődő jelentkezett; egyiküknek bérbe adtam a telket butiksor elhelyezésére. Hazamentem Rimaszombatba, s beültem az új olasz étterembe. Nemrégiben nyitották, minden csillogott. Nagy adag pizzát gyűrtem magamba, valószínűleg úgy nézhettem ki, mint aki legalább egy hétig kenyéren és vízen élt. Azon tűnődtem, mennyire másként érzi magát az ember, ha azt tehet, amit éppenséggel akar, azt vehet meg, ami hirtelen megtetszik neki, vagy azt rendelhet, amire gusztusa támad... Nem kétséges, olykor a pénz is boldogít. Felfigyeltem a felszolgálólányra, képtelen voltam levenni róla a szememet. Érdekes módon ő is viszonozta érdeklődésemet. Ekkor még nem sejtettem, hogy kettőnk közt bensőséges kapcsolat alakul ki. Az elkövetkezendő napokban aligha gondolhattam rá, egyéb teendőim kötöttek le. Alapos számításokat végeztem, felmértem anyagi helyzetemet. Soha ilyen kiegyensúlyozottnak nem éreztem magamat, soha ilyen határozott céljaim nem voltak... Megkezdhettem következő akciómat. Feltérképeztem a környékbeli használtautó-kereskedéseket és autószalonokat, körültekintően fogtam hozzá az autóvásárláshoz. Először Losoncon akadtam rá arra a kereskedésre, amelyik számomra leginkább megfelelt. Használt autót szemeltem ki, egy kitűnő állapotban levő Fordot. Elindéztem az idevonatkozó formaságokat, legyenek rendben a papírjaim. Hozzáláttam ukrajnai utazásom előkészítéséhez. Tartottam attól, hogy nem lesz könnyű végrehajtani az akciót, mégis valamiféle lelkesedés hajtott előre. Sehol sem jeleztem utazási szándékomat, a dolog kizárólag rám tartozott. Indulásom napján az olasz étteremben ebédeltem. A felszolgálólány sűrűn tekintgetett felém, szemében furcsa fény villogott. Ennek jelentősége ekkor nem jutott el a tudatomig, gondolataimban már a keleti határon túl jártam. A vámon simán átengedtek, noha sokáig kellett várakoznom. Térkép szerint tájékozódtam, az első nagyvárost céloztam meg. A módszer, amelyet egy közismert rimaszombati vállalkozó árult el nekem egy beszélgetés során, bevált. Autóbusszal vergődtem haza, kifárasztott a kényelmetlen utazás. A Ford eladásából jelentős hasznom származott. Felvillanyozott a lehetőség. Miért is ne? — mondottam magamban. Nem én vagyok az egyetlen, aki ezt csinálja. Még hétszer végrehajtottam egy-egy akciót. Hatot eredményesnek könyvelhettem el, az utolsóra ráfizettem. Mindegyik személyautónál ugyanazt a típust és ugyanazt a rendszámtáblát használtam: a rendszámtáblát az autóra szerelve vittem ki és a diplomatatáskám alján hoztam vissza... természetesen más-más határátkelőhelyeken ingázva. Eljött az ideje, hogy saját használatra vegyek autót. Megajándékoztam magamat egy vadonatúj, acélkék színű Renault Lagúnával. Az év végére, a kiadásokat leszámítva, gyarapodott a vagyonom. Jövedelmezett a kutyatelep és a szabadterület bérleti díja. Bérlőim késedelem nélkül fizettek, ebből arra következtettem, nincsenek pénzszűkében. A kutyakereske
