Irodalmi Szemle, 1999

1999/11-12 - Tőzsér Árpád: A költőről, aki magasabb volt a körtefánknál (Veres János emlékére)

A költőröl, aki magasabb volt a körtefánknál

Anyám szeretett képekben beszélni, mint a falumban szinte mindenki. Nekem már fel sem tűnt a „körtefa”, megszoktam, hogy anyám nyelvében minden hasonlattá színesedik; a poétikai műveltségű városi költő viszont felfigyelt anyám kiszólására, folklórcsírát sejtett benne.

Ha Veres János száz évvel korábban születik, valószínűleg jó értelemben vett almanachlírikus lett volna, Bajza József, Erdélyi János, Eötvös József, Tompa Mihály követői társaságában. Nem a nyers valóság költője volt, hanem a hangulatoké, az irreális érzelmeké, a megfoghatatlan impresszióké, a melankóliáé. A kor, sajnos, nem kedvezett költői habitusának: a 60-as, 70-es évek erőszakos irodalompolitikája, s a mai, érzelemellenes költői paradigmák egyaránt más irányba próbálták téríteni.

A legjobb verseiben azonban sikeresen ellenállt az irodalmi globalizátorok- nak, dokumentálva, hogy van még túlélő jóság, naiv tisztaság és tisztesség, manipulálhatatlan emberség. Sőt: ezek a túlélő értékek a verseiben még akkor is beszédesen jelen voltak, ha a direkt mondanivaló szintjén a „globalizátor” kapta meg bennük, ami a globalizátoré volt: az üres, ideológiai bókot. A formai csiszoltság, a képi kidolgozottság, a szabályos strófák, rímek és ritmusképietek, a számtalan irodalmi utalás, a tisztelgések a költői ősök előtt — az értő számára mindez a hagyomány, a polgári formák-interiőrök-exteriőrök költői tovább éltetése volt.

Veres János egész életében aktív alakítója volt a Város, a valamennyiünk szívének kedves „Bátyi” kulturális életének is, számos rimaszombati rendezvény fűződik a nevéhez, ő alapította és vezette annak idején az országos hírű Fáklya Irodalmi Színpadot, s a Tompa Mihály Klubot is, de az igazi, a kicsit Don Quijote-szerű, letűnt világokat és értékeket tovább éltető Veres János, az a költő, akit Vörös Zoltán teremtett, az mindig is a Veres-versekben volt elemében, ott érezte jól magát, s ott él igazában ma is.

S Veres-Vörös Zoltán-János, ez a túlélő tiszta ember a mi hitetlen és cinikus világunknál úgy volt magasabb, mint az egykori körtefánknál Veres János. S magasabb ma is. Még akkor is, ha közben a testi mivoltában, sajnos, immár alant, mélyen a földben pihen.

Legyen neki könnyű a föld, a közös szülőföldünk, Gömörország földje!