Irodalmi Szemle, 1999
1999/11-12 - Duba Gyula: Fábry nem alkuszik Fábry Zoltán Összegyűjtött írásai 11. kötetéről, esszé)
Duba Gyula Fábry nem alkuszik CFábry Zoltán Összegyűjtött írásai 11. kötetéről) Petőfi nem alkuszik — írta volt Ady Endre. Esszéje címének parafrázisa esetünkben nem Petőfi vonzatára utal, hanem Adyéra. Fábry Zoltánról szólva Ady kisugárzása nem csak számbavehető, hanem el sem hanyagolható. Jól ismerjük a költő gondolatainak súlyát írónk életében. Az igazi ok azonban, hogy amit a Fábry-életműsorozat nemrégen megjelent 11. kötetéről szeretnénk elmondani, aligha fejezhető ki pontosabban, minthogy Fábry nem alkuszik! Azonban Petőfi neve sem a véletlen folytán merül fel. Törhetetlen és naivan tiszta igazságérzete bizonyos értelemben rokonítja Fábryval. Az új Fábry-könyv az 1964—1968 között írt munkákat tartalmazza. Történelmi kor, felívelő idő. Kezdete és vége a „prágai tavasznak”. Nagy remények és még nagyobb csalódások kora. Sokat tudunk róla, hiszen megéltük, bár talán nem tudunk róla mindent még ma sem. Most azonban Fábry Zoltán vonatkozásában érdekel. Mint hatott rá a kor, amikor életünkben kézzelfoghatóan ismét megjelent a történelem? Annál is inkább, mert tudjuk, hogy az író a történelem bűvöletében dolgozott, annak állandó tudatában írt, ettől súlyosak, a történelmi időtől terhesek írásai. Ez a négy év azonban mégis kiemelkedő, mert váratlanul és reménykeltően szabadabb, súlyos igazmondásra ad lehetőséget és még nem sejteti a „különös nyáréjszakát...” Fábry életében, s éppen a szellemi forrongás következtében nagyon jelentős korszak. Ekkor írja s adja ki az Európa elrablásai. Sajtó alá rendezi Valóságirodalom című kötetét, és remek esszében — A valóság: erkölcs — értékeli és aktualizálja korai publicisztikája tanulságait. Simon István stószi látogatása nyomán a Szépirodalmi Könyvkiadó (Budapest) gondozásában megjelenik Hazánk: Európa című válogatása. A gondolati és eszmei reneszánsz szelei megemelik munkássága jelentőségét és személyes hozadékát, mellyel a társadalmi megújulást segítheti. Az egyetemes magyar irodalom és a szlovák szellemiség nyitottabb része felfedezi és elfogadja Fábryt, az írót. Stószra valóságos zarándoklat indul. Közép-Európa szellemében, szűkebb régiónk nevében tiszteletét teszi nála az irodalom. Magyarországi és erdélyi lapok kérnek tőle írást, interjúkat készítenek vele, élő klasszikusok (Illyés, Németh László, Forbáth) keresik fel az egykori magányos fegyvertársat, látogatják a szellemi rokont. Ismét érthető a régi cím: Stósz via Košice... mintha magasabb szinten ismételné magát a történelmi idő. A nagy sürgés-forgás fontos értéket igazol: Fábry személye alkalmas, hogy a szomszédos kultúrák az ő révén egymáshoz közeledjenek! Az államkultúrák a kötelező nemzetköziség eszménye ellenére sem egységesek. A csehszlovák—magyar viszony sem
