Irodalmi Szemle, 1999

1999/11-12 - Grendel Lajos: Nálunk, New Hontban (regényrészlet)

Nálunk, New Hontban

hogy egy szép és szomorú szakítólevelet hátrahagyva, hatalmas természetét más irányba fordítsa. Klárikán kívül persze senki sem tudott New Hontban erről a levélről, Klárika pedig hordozta magával mindenhová és elolvasta talán százszor is, de még így sem hitt a szemének. Úgy döntött, lemásolja Tatjána levelét az Anyeginból, és elküldi a hűtlen Ivánnak Pozsonyba, hadd mardossa egy kicsit a lelkifurdalás a fiút, aki ennyire rabja a hatalmas természetének. Ezt rögtön meg is cselekedte, s ettől egy kicsit megnyugodott. Ivánnak azonban eszébe sem jutott válaszolni Klárikát újra elővette a kétségbeesés, ami egy napon éktelen haragba csapott át Éppen tanítás közben, feleltetésnéL A felszólított diáknak Sztahanov hősies példamutatásáról kellett volna néhány kerek mondatban beszámolnia, de meg sem tudott mukkanni. Klárikát elöntötte a düh. A keze ügyében levő krétát a földhöz vágta, és elordította magát:

— Bitangok! Paraziták!

Kirohant az osztályból és berontott az igazgatóhoz, aki a nagy bajszával és az álmos, ravaszkás, zöld szemével rég kiérdemelte a Csizmás Kandúr gúnynevet. Klárika itt sem sokat teketóriázott. Bejelentette, hogy felmond, s úgy itt hagyja ezt a sok tahó parasztot, mint Szent pál az oláhokat.

— Én nem leszek itt Hamupipőke! — hajtogatta eszelősen.

Utolsó vacsora, 1987, színezett tollrajz