Irodalmi Szemle, 1999
1999/11-12 - Pomogáts Béla: Korfordúló és irodalom (esszé)
Pomogáts Béla klasszikus vagy éppen modern „magas irodalom” világszerte pozíciókat veszít, az olvasási kultúra megroppanni látszik, egy szűkebb értelmiségi réteg körébe szorul vissza, holott még egy évtizede azzal büszkélkedtek a hazai olvasáskutatók, hogy „olvasó nemzet” vagyunk. A tömegkultúra erőszakos terjedése általános mentalitástörténeti változásokat idézhet elő, mégpedig igen kedvezőtlen értelemben. A magaskultúra minden civilizációban az emberi személyiség kialakulásának, felépülésének, kibontakozásának a hajtóereje, azt lehetne mondani, hogy elsősorban a magas kultúra: a költészet, az irodalom, a zene, a festészet és szobrászat segítette elő azt az individualizációt, amely az európai civilizáció legfőbb értéke és ereje volt (másfelől pedig az individualizáció segítette elő a magas kultúra létrejöttét, kibontakozását és elterjedését). Az antik és zsidó gyökerekből táplálkozó nyugati keresztény civilizáció az individualizáció természetes történelmi kerete volt, minthogy mind az antikvitásban, mind az ószövetségi zsidó kultúrában és természetesen a kereszténységben is, amely az Istennel kialakított kapcsolatot és a vallási, illetve erkölcsi értékeket (mindenekelőtt Szent Pál apostol tanításai nyomán) erősebben a személyiséghez: a személyes döntéshez, a személyes hitvalláshoz, a személyes szabadsághoz és elkötelezettséghez kötötte, az emberi „personának”, az emberi „individuumnak” igen nagy szerepe volt. (Szemben például a keleti vallásokkal, amelyekben a személyiség többnyire mellékes és alávetett, és a szabad individuumnak alig van teológiai szerepe.) Nos, a kifejlett emberi személyiségek az európai keresztény civilizációban, szoros összefüggésben a magas kultúra értékeinek elterjedésével, mindinkább bővülő társadalmi csoportot alkottak: a középkor hajnalán még igen kevés valódi individuum volt található, számuk azonban fokozatosan gyarapodott, a reneszánsz, illetve a humanizmus, majd a felvilágosodás, illetve a polgárosulás fellépésével viszont ugrásszerűen emelkedett. Éppen a polgárosodás hozta magával az individualizáció teljesebb kifejlődését, minthogy a kulturális közvetítőeszközök (könyvnyomtatás, rádió, film), valamint az oktatási és a népművelési intézmények segítségével igen széles körben terjedhettek el a magas kultúra értékei, amelyeket ilyen módon nemcsak egy vékony klerikus, illetve értelmiségi réteg vehetett birtokába, hanem a kétkezi dolgozók igen nagy tömege is. Valójában ez a kibővült kulturális fogyasztás és széles körben megjelenő individualizáció okozta, hogy a polgárosodás és a vele összefüggő kultúrafogyasztás, életmód és mentalitás nemcsak a vagyonos polgári és értelmiségi rétegekben terjedt, hanem (Magyarországon a múlt század utolsó évtizedeitől kezdve) a munkásságban és parasztságban is. Vannak szomorú jelei annak, hogy most — az évezredforduló kaotikus viszonyai között — mintegy visszájára fordul az individualizációnak ez a folyamata. A kifejlett, öntudatos és autonóm ember világát sok tekintetben a tömegember világa váltja fel, és azok a válságjelek, amelyeket a huszadik század első felében fellépő kultúrkritikai társadalombölcselet (Oswald Speng- ler, Ortega y Gasser, Julién Benda és mások) meghatároztak, talán méginkább kifejletten és fenyegetően találhatók meg a kor horizontján. Az autonóm ember fejlett individuum volt, ugyanakkor jól tudta, hogy személyiségének épségét — a magas kultúra értékeinek birtokbavétele mellett — a körötte élő
