Irodalmi Szemle, 1999
1999/9-10 - ÉLŐ MÚLT - Molnár Imre: Ady lett életem örökös kísérője 2. Boros Zoltán vallomása életéről, nemzedéke küzdelmeiről (beszélgetés)
Molnár Imre a területet az anyaországhoz csatolták vissza, kitüntetést is kaptunk azért a kultúrmunkáért, amit mi a SZMKE-ben végeztünk. Hiszen a SZMKE vezetője is Sarlós volt. Szombathy Viktor, aki a Sarlós-mozgalomban kezdett, csak éppen az elsők közt lépett ki sorainkból, és nem vállalt velünk közösséget a „koszorúaffért” követően — tudomásom szerint „magyarországi utasításra”. * Elmondható tehát az, hogy az 1931-es Sarló-kongresszus volt a mozgalom zá róa kkordja? — Én nem egészen osztom ezt a véleményt. Hatásaiban talán máig is tart. Inkább úgy fogalmaznék, hogy lényegében ide számítva a Szent György Kör-i kezdetet, 1925—1931 között virágzott a mozgalom, ezt követően 1934-ig egy baloldali érdekeltségű, kisebb létszámú csoportra redukálódott le, magas intellektuális elkötelezettséggel. Ez a „baloldali érdekeltségű csoport” a Sarlón belül is jelentős szóródást mutatott, hiszen a szektás baloldaliaktól, a trockistáktól kezdve, egészen az elvi pártelkötelezett egyénekig tartott. Nem is szólva az intellektuálisan vívódó, a kommunista pártmozgalomban csalódott vagy épp abból kirekesztett értelmiségi fiatalok lelkes csoportjáról, akik későbben jelentős szerepet vállaltak a felvidéki magyar művelődéspolitikai és zsurnalisztikai életben (Balogh Edgár, Horváth Ferenc, Jócsik Lajos, Peéry Rezső, Morvay Gyula, Szabó Imre stb.). Egyes tagok későbben az 1945 utáni politikai életben is szerepet vállaltak (Ilku Pál). A politikai kiábrándultság oka az volt, hogy megszűnt az intellektuális szabadság, mert a párt megmondta azt, hogy mit kell mondani, és ezt nem tudtuk elviselni. * Ez már ebben a korai időszakban is érezhető volt? — Érezhető és erős volt. Peéry Rezső is közeledett a párthoz, és emlékszem, hogy egyszer azt mondta nekem: „A párt ne mondja meg nekem, hogy én hogy gondolkozzam, az az én magánügyem”. Minek folytán a párttagságot nem vállalta. * És Szalatnai is közeledett? — Szalatnai nem, Szalatnai soha, még a Peéry-féle kísérletet sem tette meg. * Tudomásom szerint Ön sem értett mindenben egyet a radikális baloldali vonallal. — Ők kifogásolták azt, hogy a kétesztendős katonaidőm letöltése után 1933-ban én miért nem folytattam a Sarló-mozgalmat ott, ahol 1931-ben abbahagytam — a diákmunka volt az én feladatom —, miért mentem Pozsony helyett inkább haza a falumba, ahol ügy véd jelöltséget vállaltam. Nos a válaszom az volt, hogy ezek a fiúk a Sarlóban, Terebessy János, Ferenc Laci és mások, annyira elmentek a baloldal felé, hogy emiatt a politikai rendőrség nyilvántartásába is bekerültek. Ugyanis alapjaiban támadták a csehszlovák államot. Ilyen cikkeket írtak, előadásokat tartottak, sztrájkokat szerveztek, például aratósztrájkban vettek részt Nemeskosútiban és ez az állami politikának már a terhére volt s módot akart keresni arra, hogyan lehetne ezektől a kellemetlen személyektől megszabadulni. A korban legöregebb Sarlósok közé,
