Irodalmi Szemle, 1999
1999/7-8 - TUDOMÁNY - Alabán Ferenc: Neoavantgárd törekvések a szlovákiai magyar lírában (tanulmány)
TUDOMÁNY művészeti társulás alapítója és vezetője, a Magyar Műhely egyik szerkesztője. Szabad verseiről, vizuális költészetéről, akció-előadásairól és performanceairól ismert. A Próbaút (1985) című, új nemzedéket felvonultató antológiában mutatkozott be először kötetben, s ott — megítélésünk szerint — az eredeti és szellemes Mai magyar nyelvtan című szövegével hívta fel magára igazán a figyelmet. A nyolcvanas évek végétől több nemzetközi művészfórumon lépett fel idehaza, Magyarországon, Lengyelországban, Franciaországban, Spanyolországban és Japánban. Emelkedő és egyre gazdagodó, sokszínű művészi pálya az övé, melyet eddig két önálló kötet is jelez; Korszerű szendvics (versek, 1989); Van még s.z»tóraí/(intermediális szakácskönyv, 1992). Juhász utóbbi kötete sokoldalú, színes, szabad és nehezen emészthető. Saját maga nyilatkozza róla talán éppen ezért a legegyszerűbben: „Ebben a könyvben én vagyok benne. Úgy, ahogy élek. Öt év anyaga: költemények, pontosabban a költészet széles skálája, hiszen a hangvers-partitúráktól kezdve, a vizuális költeményeken keresztül a számítógépes alkotásokig, elektrografikáktól a performance-aim fotódokumentációjáig, minden megtalálható benne.”4 Mi ezt így látjuk ez a kötet egy többdimenziós művész életének alkotásainak síknyomata Világának kibontása, leszűkített életre keltése és értelmezése az adott térben, amelyben a hangok, a szavak, a tárgyak a képek a testek a mozdulatok és a történészek egyazon létezés részei és hordozói A költészet (Nota bene maga Juhász is „költészetről” beszél!) így anyagszerű kifejezési formává válik: a gondolat, a környezet, s vele a tér, az élet (!) megjelenése poétikai erővel bír. A nyelvi, akusztikai és látványanyagok akár a tárgyak, az alkotó gesztusok összeilleszkednek a kimerevített pillanatokban (az adott térben), és áthajtanak egymásba, vagy éppen felsejlenek a képek, fényképek síknyomatában. A mű teljességét nem érzékelhetjük, mert a könyv lapjaira Idvetített vetületről van szó, de a meglétükről szerzünk bőséges információkat és tudomást Legközelebb áll ez az alkotói mód és jelenség ahhoz, amit Szkárosi Endre a 90-es évek elején transzpoézisnek nevez: „Átemelem a hangzó szférát a látványba, a látványt a fogalomba, a nyelvet a hangzásba és így tovább, oda-vissza De transzpoézis, állandó átemelés azért is, mert minden létező további anyag-lehetőség is egyben egy új létrejövőhöz. Ahogyan nincs határ saját és idegen szöveg között sem. transzpoézis azért is, mert az így felfogott élet és költészet — szinte akarata ellenére — a folyamatos transz, révület, a kreatív kényszer állapotában tartja az embert A költészet tér, anyag, mozgás.”5 A három kiemelt költői újítási törekvés (váltás) különböző motívumforrásból indult és fejlődik a saját lehetőségein belül. Cselényi és Tőzsér eddigi életművének belső fejlődési törvényszerűségei tisztán körvonalazódnak, Juhász viszont költői/művészi pályájának alig jutott túl az elején. A formai-eszté- tikai és gondolati vizsgálódás szempontjából mindhárom költő műve a jelentésgazdagságot és teljességet képezik, melyek végső soron eredetiségüknél fogva, egyedi konkrét jelenségként foghatók fel. Olyan autonóm szövegül. vizuális struktúrák, melyek részint egy formális-strukturális analízissel közelíthetők meg, részint pedig a bennük megtestesülő, gyakran rejtett és elvont világszemléleti totalitás interpretációjával. Valójában nem csupán új műalkotásokról, új törekvésekről van szó, hanem egy új jelrendszer és
