Irodalmi Szemle, 1999
1999/7-8 - ÉLŐ MÚLT - Molnár Imre: „Ady lett életem örökös kísérője...” Boross Zoltán vallomása életéről (beszélgetés)
ÉLŐ MÚLT * Hogyan emlékszik vissza egyetemi éveire? — Kezdetben, mikor felmentünk az egyetemre, bizony süketen ültünk a padban. Hallottuk, hogy valaki beszél, nem is szlovákul, de csehül, és nem tudtuk megkülönböztetni a szlovák és a cseh nyelvet. A tanár úr a „lid” szót használta, ami akkor lett azonos a „l’ud”-dal. Lassanként aztán megbarátkoztunk a cseh nyelvvel. Egy szlovák barátom mondta akkor, hogy csehszlovák nyelv nincs, csak egyetlenegy generáció beszéli a csehszlovák nyelvet, ezek pedig a magyar diákok, akik szlovákul is tudtak, csehül is tudtak, és a két nyelvet időnként összekeverték. Ebből lett a csehszlovák nyelv éppúgy, mint régen a szlovákok a szlovák nyelvet a magyarral keverték és azt mondták, hogy „cső sza sztoji takíj marhatartás, ked cslovek nyemá takarmány”. így beszéltünk mi kezdetben csehül, hogy egy cseh szó, egy szlovák szó, vagy a főnevek összekapcsolása, ami nekünk mindegy volt, de a tanár is megértette. Aztán később tudtam disztingválni a szlovák és a cseh között. Fontos volt, mert Ráth Guszti bácsival nem lehetett csehül beszélni, ha cseh szót használtunk, hangosan ránk förmedt. A világnézeti vitákat azonban Guszti bácsi is elviselte. A cseh tanárok pláne. * Sok magyar került akkor be az egyetemre? — Hát már az 1925-ös és 30-as évek elején körülbelül 800-1000 magyar diák tanult az egyetemen. Mikor felkerültem Pozsonyba, akkor én a legelső ismeretségemet a Toldy Körben szereztem, mégpedig úgy, hogy oda feljártak a diákok melegedni. Ugyanis nem volt pénzünk, hogy a hónapos szobát fűtsük, fölmentem tehát Istók Bandival a Toldy Körbe. Egy kitérdelt nadrágú diák ült az asztalnál, aki fölállt és bemutatkozott, hogy Balogh Edgár. Mellette ült egy hosszú, vékony, nyurga diák, ez volt Szalatnai Rezső. így kezdődött a mi barátságunk. Az én zsebemből kikandikált egy Ady-kötet, amit én magammal hoztam már Rimaszombatból, Győry Dezsőtől kaptam ajándékba. Ez nagy és merész dolog volt akkor, ha valaki magát Ady-barátnak vallotta. Azonos volt a vérszerződéssel. A diákság ebben az időben kétfelé szakadt, az Adyt követők és Ady-ellenzők csoportja. A mi kisded csoportunk megszállott „adysta” volt. Voltak csatlakozó barátaink, akik közel száz versét is tudták szavalni Ady volt az állandó program. Ady lett életem örökös kísérője, vigasztalója és lelkesítője. Volt idő, amikor nem is tudtam más verset, nem is ismertem más költőt, csak Adyt. Ezzel szemben voltak antagonistái is az Ady- kultusznak, akik Adyban az ország elpusztítóját, a magyarság megtagadóját, az úri rend elárulóját, a vérbajos Adyt, a zsidóbarát Adyt, a forradalmár Adyt, a kommunista Adyt látták, és nem látták magát Adyt, az embert, a prófétát, aki mindent előre látott, hogy mi következik be, és látta azt is, mindennek mi lettünk az áldozatai. * A korabeli visszaemlékezéseket hallgatva vagy olvasva úgy tűnik fel, hogy Adynak sokkal nagyobb, elementárisabb hatása volt a kisebbségi magyarságra, mint az anyaországban élőkre. Mi ennek a magyarázata? — Valóban óriási, egy életre szóló generációs hatással volt ránk Valahogy elsősorban azért, mert Adyban egyszerre volt benne az, amire vágytunk a szépség és az igazság is. A cserkészetből alakuló egyetemista diák cserkészcsapat a Szent György Kör, a valóságkeresők első falujáró csapata volt a mi
