Irodalmi Szemle, 1999

1999/7-8 - ÉLŐ MÚLT - Molnár Imre: „Ady lett életem örökös kísérője...” Boross Zoltán vallomása életéről (beszélgetés)

ÉLŐ MÚLT szerveződés már megkezdődött. Szent-Ivány József a mi vidékünkön megszer­vezte a Magyar Kisgazda Pártot. A Magyar Kisgazda Párt volt az, amely nagy ünnepélyeket rendezett Rimaszombatban, Rozsnyón, Tornaiján és máshol. Ezekre mi is, mint diákok elmentünk. Minket is érdekeltek ezek a megmozdu­lások, ahol magyar ruhás lányok vonultak föl, táncokat mutattak be, dalárdák szerepeltek, programbeszédek hangzottak el. De a „másik oldalon” viszont igen sok magyar menekült is megjelent a környékünkön, akik részben a Tanácsköz­társaságban, részben a 18-as őszirózsás forradalom soraiban exponálták magukat. Például az én falumban volt vagy három-négy ilyen munkáscsalád, Ózdról jöttek, és azután fölszedték a motyót és elmentek Amerikába. A parasztság viszont stabilan, egy helyben maradt, nem mozdult tovább. Megkezdődött a földbirtokreform. A csehszlovák földbirtokreform jogán azonban a csehszlovákiai magyarság nem kapott semmit sem. A mi környékünkön két nagybirtok volt, a Cibur-féle nagybirtok és a Szentmiklósi. Mindkét birtokot szlovákok vásárolták meg, állami és banki segítséggel. így történhetett meg, hogy a falunak egy része elszlovákosodott. Szomszédságunkban volt a Coburg hercegi uradalom, ennek a területén szervezték meg az első nagy szláv telepeket Az egyik volt Bottovo, a másik Savikovo. Ide Árvából hoztak szegény szlovákokat, és azok részére a csehszlovák állam dotációkból építtetett nagyon szép modern lakó- és gazdasági épületeket. A magyarság szívébe ékelték be a szlovák telepeket, hogy így az összefüggő etnikumot megtörjék. * Ezek voltak a jól ismert kolonista telepek? — Kolonisták, akik bizonyos tekintetben jobban tudtak gazdálkodni, mint a mi magyar parasztjaink, mert rengeteg pénzt kaptak. Alácsövezték a területei­ket, gépeket szereztek be, villanyt vezettek be a lakásokba. A szecskavágót sem kézzel hajtották már, hanem motorral, tehát bizonyos szempontból fejlettebb mezőgazdasági kultúrát hoztak magukkal. A mi parasztságunk ehhez a szinthez lassan hozzáfejlődött, mert tanulni tudtak a telepesektől is. Nem kell elfelejteni, hogy nemcsak árvaiak jöttek, hanem csehek is voltak közöttük, néhány olyan család, akik magasabb agrárkultúrával rendelkeztek már Csehországban. Ezt hozták magukkal ide. * Milyen volt a magyar—szlovák együttélés ebben az időszakban, ezeken a területeken, beszélhetünk-e erről egyáltalán? — Hát ez az együttélés — ezt a szót használom — előbb kölcsönösen rideg volt. Mindegyik a saját maga várába bezárkózott és az érintkezési felület egészen kicsiny volt. Az egyetlen közös hivatalos megnyilvánulás az volt, hogy október 28-án minden államjogilag elkötelezett embernek el kellett menni a templomba, felekezetek szerint, a zsidó templomba, a katolikus templomba, a református templomba, ahol kötelező ünnepi istentiszteletet tartottak A hatalom kiszemelt még jobb módú magyar gazdákat is, akiket felkértek, hogy ezen vegyenek részt. Az egyik elment, a másik nem ment el. Aki elment, arra a lakosság azt mondta, hogy ez már „becsehelt”. Ezért csak azok látogatták ezeket az államünnepi eseményeket, akiknek anyagi érdekük szükségessé tette a jelenlétet — tisztviselők, kereskedők, vállalkozók, vagy akiket előadóknak az ilyen közös államalapítási ünnepre kiszemeltek

Next

/
Thumbnails
Contents