Irodalmi Szemle, 1999

1999/7-8 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Lászlóffy Aladár: A gőg fegyelme (arcképvázlat)

KORTÁRS MAGYAR IRODALOM

zárósort, bogy „becsüljük meg hóhérainkat”. Kedvenc vershelyzete lehetett, de kedvenc élethelyzete nem a szenvelgés volt, mégis ő volt a nagy sopánkodó. A mindennapokban sokmindent hárított ezzel. A költészetben egyik kedvenc hősének, Bolyai Jánosnak vélt, kikalkulált, restaurált attitűdjét vallotta igazán szívéből, mintha tulajdon epitáfiumát fogalmazta volna a híres szonettkoszorú valamennyi csattanójában:

Elásták mint az életben kifáradt Öreg lovat, a vészgyanús kutyákat,

S a hunyt szenet, mely titkon még parászlik.

Vagy mint porát a lázadó kovácsnak,

Kitől örökké sanda tőrt kívántak,

De kardokat kovácsolt mindhalálig!

* * *

Székely Jánosnak most, utólag, a befejezett teljesség ismeretében való mérlegelésben egy különös, de egész nemzedékének sorsára jellemző vonás is előtérbe kerül: a soha fel nem használt készenlét tragikuma a legfájóbb dolgok egyike lehet. Boldog az a jól képzett egyéniség és seregrész, akit a bevetésre soha nem kerülők sorsa elkerült a történelemben és tulajdon történetében! Vele mindenképpen megesett ez a különös, ellen-deus-ex-machina-szerű igazságtalanság. A kiváló filozófus, a ragyogó potenciális professzor, a jó szemű esztéta, kritikus valamennyi hiposztázisából egy nagyszabású drámai életmű- vázlat mellett egyedül a költő zsenije szenvedhetett és fürödhetett a nyelv méreg-kristály-tengerében, felmutatván újjászületések és visszaváltozások végtelen sorát. Ama virtuális Székely Jánosokat, akiknek virtuális vagyona végül ama irigylésre méltó felszerelés, mellyel Himalája vagy Déli-sark hódításra lehetett volna menni, de melyből „csupán” az összecsukható (vagy összecsuk- lott) életmű maradt, miben szükség esetére dióhéjban benne van irodalmának eszmény szerinti lényege, üzeneteinek északifényszerűen kibontakoztatható teljes hálózata: A VERS.