Irodalmi Szemle, 1999
1999/7-8 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Jánosházy György: Sárvári Gido a szaracénok földjén (vers)
KORTÁRS MAGYAR IRODALOM JÁNOSHÁZY GYÖRGY SÁRVÁRI GIDÓ A SZARACÉNQK FÖLDJÉN Levante Szemét népség ez, mocskos teste-lelke, hazug, kétszínű és alattomos, minden pimasz gazságban otthonos, a tisztes munkát sohasem szerette, kenyere a lopás, fondor csalás, a bazárban hamis a súly s a mérleg, hamis a szó a szájban, lassú méreg a gyomrunkban minden korty és falás, mind olyanok leszünk, akár a pondrók, levantei szédelgőkhöz hasonlók... Uram, mért is vetettél messzi földre, ily szívet szikkasztó, sanyarú tájra, hol ismeretlen a patak danája, a hon ti erdők hűvös, szűzi zöldje! Allah jó és hatalmas... A nők itt, hogyha nem rücskös banyák, gyönyörűek; sajgó húsodban érzed szépségüket sűrű fátylukon át, mint mélybe pottyant hegymászó a bércet. Allah jó és hatalmas, látva látod: kertjében pompás rózsákat nevel. Örömmel tépnél egy nyíló virágot, de hajh, előtted az édeni hely, hol ily hurik teremnek, zárva van; sóhajtozol, vágyódsz csak társtalan, ha látsz egyet, véred zsibongva lobban, mert karcsú és kecses, mint parti nád — 5 két miatyánk között gyáván, titokban Allah hoz is motyogsz egy halk imát.
