Irodalmi Szemle, 1999
1999/7-8 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Bogdán László: Barbara (töredékek vígeposzból)
KORTÁRS MAGYAR IRODALOM bevallotta, hogy órákig kereste a megfelelő kifejezést a szótárában, amíg megtalálta. Pedig akkor már aránylag jól beszélt magyarul. „Szenvelgő!" — kiabálta diadalmasan, többször egymás után, és arcul csókolta őt. — Szép darab — követte tekintetét a vendég. — Hány esztendős? — Van vagy százötven. — Jól jár? — Jól — mondta Cselényi, s elővette nagyapjától örökölt zsebóráját is. Felpattintotta a fedelét. — Háromnegyed öt — jegyezte meg —, nem csalás, nem ámítás, ennyi! — süllyesztette vissza az órát a zsebébe. — És most világosabban is beszélhetne az elvtárs, elárulhatná végre, hogy egészen pontosan miről is van szó?! Az idegen szúrósan nézte őt, savószínű szemében bordó lángok vilióztak, de nem szólt. Meg akarta kérdezni tőle azt is, hogy mit csinált Kis elvtárs, aki... hogyhogy nem bíznak benne, benne, aki élet-halál ura a tartományban; mit csinálhatott vajon? Mindent meg akart kérdezni, minuciózus aprólékossággal szerette volna felvázoltatni az eseményeket, hogy értse is meg: mik is történnek körülötte, és azt is, hogy miért, de a torka összeszorult, érezte, egy szót sem tudna kinyögni. Nézte a törpéket, a bokályokat és hallgatott. — Erre a feladatra most, momentán maga a legalkalmasabb, fiam — tette izzadó tenyerét ismét a karjára a vendég, és lágyan, már-már atyaian mosolygott. — Az igaz, hogy fiatal még, de ez nem baj. Elvégre fiatal a rendszer is, az ország, amit építünk A béketábor is fiatal. És legyőzhetetlen! Ezt ne felejtse el! Éberségéről meg vagyunk győződve, és meg kell ismételnem megint: egyelőre maximálisan megbízunk magában. Apja, anyja a mozgalom áldozata, a tőkés-földesúri rendszer hősi halottal ők, a forradalmi menetoszlop mártírjai. Maga ilyen légkörben nőtt fel, haláluk után önmagára volt utalva, most is megbirkózhat a feladattal. Most nehéz periódus következik, Cselényi elvtárs. Kitartás kell a mi munkánkhoz, elszántság, lendület és erő! Lelkesedés, és ismétlem, kitartás! Éberség! E tulajdonságokat nem lehet megfizetni. Megrendelni sem. Vagy rendelkezik valaki velük, vagy nem! Harmadik út nincs! Ezt, amit maga is csinál, éjt nappá téve, hitből és meggyőződésből csinálják azok, akik csinálják, s nem csak imitálják feladataikat, mint Kis elvtárs is, akiben megbíztunk, és aki csúnyán becsapott bennünket... Igen, a tapasztalat azt mutatja, még a hamisítatlan népi kádereknek, régi mozgalmároknak, megbízható elvtársaknak is nagyon hamar fejükbe száll a dicsőség! Elhiszik, hogy tényleg kicsi istenek, és visszaélnek a hatalmukkal. A pártunknak nem kicsi, vidéki istenekre, hanem megbízható káderekre van szüksége, akik a kétely legcsekélyebb árnyéka nélkül hajtják végre a központ utasításait. — De hát ez? Én... A vendég felnevetett. Kissé hitetlenkedve kérdezte: — tényleg még mindig nem érti, miről van szó?! Maximálisan megbízunk magában — mondta még egyszer, kissé gúnyosan nyomva meg a jelzőt. — Mellesleg megboldogult édesapját is volt szerencsém ismerni. Egy területi bizottságban dolgoztunk, harminckilencben, együtt is tartóztattak le. — És Kis elvtárs? — kérdezte ő döbbenten. — Vele mi lesz?! Hova kerül? — Megremegett a hangja, és kiverte a hideg. Összeharapta a száját, és igyekezett a
