Irodalmi Szemle, 1999
1999/7-8 - Zs. Nagy Lajos: Kánikula, Galamb repült Zsély fölé (versek)
Zs. Nagy Lajos Azt mondja nekem ez a drága bal lator: Nem is vagy te magyar, ha mindig pálinkát iszol! Figyelj, eljösz velem a paradicsomba? Galamb repült Zsély fölé ... de az is lehet, hogy angyal, kezében lángoló kard, meggyulladtam, mint egy őserdő, tessék félreverni a harangokat, rendeljék ide a tűzoltó ezredeket, hiszen már úgy megpörkölődtem, mint egy, hízott malac. Az angyalok semleges neműek, de ez a ragyogó élőlény, a szilvafák koronáin át ereszkedvén le a föld felszínére, kibontja csilingelő melleit, a nyakamba ugrik, megcsavargatja a fülem, s szerelmet vall nekem franciául. Én már elfelejtettem ezt az elegáns nyelvet, de azért megértem őt, ezt az anti-angyalt, pláne, hogy mezítelen, barna és izmos combjával átfogja a nyakam: ugorj le a nyakamból, mert már a szám is tele van kacskaringós szőrszálakkal, mondom neki, de nem figyel rám, tisztára olyan, mint a washingtoni Mónika, el van foglalva a szakszófonommal. Azután: huss! szó nélkül felröppen a szilvafa legtetejére, búcsút int mindkét gyöngyházszínű szárnyával, kárminpiros csőréből csókokat hint rám.
