Irodalmi Szemle, 1999
1999/7-8 - Duba Gyula: Joyce-szal Ontario tartományban 3. (esszénovella)
Duba Gyula otthon tudatosítottam és elhatároztam, némi ironikus gúnyt sem mellőzve közben elképzeltem, hogyan figyelem majd magamat az idegenség helyzetében, a nyelvmagány állapotában, és hogyan keresek választ otthoni kérdéseimre, úgymint az identitásomat, magyarságomat és közép-európaiságomat illetően. Mint hat majd rám az önmagam iránti kétely? S azt sem tagadom, hogy közben gúnyos mosollyal állapítottam meg, alighanem nagyvonalúan becsapom önmagam! Igen, rászedem magam Mert nemcsak a kérdéseket, hanem a válaszokat is magammal viszem. Aligha leszek más, mint Pozsonyban Ontario tartozmányban is olyan kérdésekre keresek választ, amelyekre már tudom a választ! Tehát nem fedezem fel a spanyolviaszt, csupán önmagamat Ám talán mélyebben, s ez sem kis dolog! A maga világát az ember önmagában hordozza, mint egy kölöncöt, nem szabadulhat tőle, másokéhoz viszont úgysem férhet Hacsak... hacsak az irodalomhoz nem fordul! Joyce-t azért vittem magammal, hogy megfejtsem, ám tanuljak is tőle. Mint író, mesterséget? Mint ember is, életlátást! Az eredmény bizony némi elbizonytalanodás! Nyugtalan tengeren hajózom az Ulyssest olvasva, apró személyes kajakon veszkődöm. Biztonságot sugalló óceánjárók, világítótornyok nincsenek körülöttem. Csak a végtelennek tűnő szótenger, a joyce-i óceán. Fogalmak, tények, képek, gondolatok. Érzések alig. Inkább sejtetés, burkoltan célzó tendencia, valamint — mégis érzés lenne? — az egészből fakadó mély szomorúság! Lehangoltság? Nem bánat biztosan! A fejezetek mind Dr. Leopold Bloom alakját kerülgetik, mindenfelől fényt vetnek rá. Hogy milyen ember is? Hős lenne vagy antihős? Ezek nyilván az irodalom fogalmai, nem az életé. Valóban késői (mai) Odüsszeusz lenne? A válasz bizony számos kételyt okoz. Stuart Gilbert Joyce íródeákja és apródja az író jóváhagyásával kidolgozta az Ulysses felépítésének törvényeit és a mű szimbólumrendszerét. Görög mítoszok alakjainak és sorsuk fogalomrendszerének felelnek meg az egyes hosszú fejezetek. (Sükösd Mihály okos utószava közli táblázatszerűen!) A kritikusi elméletet nincs módom ismertetni és értelmezni teljességében, emlékezve át sem gondolhatom! Ehelyett a magam kételyei és latolgatásai során arra gondolok, hogy Szerb Antal gyanúja, „blöff volt az egész” talán éppen erre a mindenáron rendszerkereső és elemző-magyarázó igyekezetre (is) vonatkozhat. Szerb Antal megbízható értékelő, jól látja, amit lát! A dolgok mégsem oly egyszerűek. Kilencszáz oldalnyi szöveg és öt-hat év munkája aligha lehet blöff, különösen, ha az írója James Joyce! (Bár a Finnegans Wakeben további, még sommásabb okokat ad hasonló ítéletre.) Szerb fanyalgása tehát nem oktalan! S a „csipmank-szindróma” értelmében is el kell fogadnunk. Közelibbnek, bár nem kevésbé érdekesnek érzem a fordító Szentkúthy Miklós megállapítását 1947-ből: Joyce mindenek előtt realista." Nesze nektek, modernek, akik pápátokat látjátok Joyce-ban! A realizmus tehát legalább is nem zárja ki a modernséget. Szentkúthy megállapítása első pillantásra hihetetlennek, már-már abszurdnak tűnhet fel. Ám nem kell felette sokat töprengnünk, hogy legalább is érthető legyen! A „tények költészetét” már említettem. A szavak, a nyelv révén Joyce, mintegy a „nyelverő” bűvöletében a tények, adatok, tárgyak, megfogható dolgok és konkrétumok vonzáskörében mozog a valóság elkötelezettjeként. Gazdag kulturális tudatra és óriási ismeretanyagára támaszkodik, valóban fantasztikus tény és adatbirodalom!,
