Irodalmi Szemle, 1999
1999/5-6 - KÖZELKÉP - Lukács László: A magyar néprajzi látásmód kérdéséhez
Lukács László ványsorozataikkal 1990 óta nagymértékben hozzájárulnak az összmagyar néprajzi kutatások erősítéséhez, eddig ismeretlen magyar területek néprajzi anyagának feltárásához és bemutatásához. Erdélyben a Kolozsvári Babes-Bólyai Tudományegyetemen 1990-ben a magyar néprajz szakos képzés is elkezdődött. Az oktatásba magyarországi vendégtanárok is bekapcsolódtak. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz szakán is több szlovákiai, erdélyi, vajdasági, sőt egy moldvai magyar néprajzkutató is végzett, 1990 után már magyar állami ösztöndíj segítségével. Az eddig elmondottakból talán kiderült, hogy a herderi népszellem értékeinek feltárásában a magyar néprajztudomány mindvégig eredményesen, sőt jelenkorunkhoz közeledve egyre hatékonyabban működött közre. Kutatásunk fő tárgya, a magyar nép viszont demográfiai válsággal sújtottan, ismét a komor herderi jóslat árnyékában lép át a harmadik évezred küszöbén. Magyarország tízmilliós lakossága 1993 óta évente több mint harmincezerrel fogy a halálozások magas, a születések alacsony száma miatt. A népességszám változatlan szinten maradásához, az egyszerű reprodukcióhoz egy nőre 2,1 születésnek kellene jutnia élete folyamán. Magyarországon 1994-ben ez a teljes termékenységi arányszám már csak 1,64 volt. Ha a termékenység nem emelkedik fel az egyszerű reprodukció szintjére, akkor a magyar népesség elfogyása szükségszerű. A kialakult helyzet komolyságát jelzi, hogy azzal 1996- ban a magyar nép jövője iránt felelősséget érző testületek is foglalkoztak, ajánlásokat tettek, megoldási javaslatokat dolgoztak ki. A Magyar Katolikus Püspöki Kar Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevele szerint: „A demográfiai helyzet romlása valóban nemzeti létünk katasztrófájával fenyeget.” A Magyarok Világszövetsége által összehívott Magyarok IV. Világkongresszusán Andorka Rudolf így összegezte demográfiai helyzetünket: „Népesedésünk csődhelyzetben van, aminek okairól, következményeiről a közvélemény igen keveset tud, s ez jelenti ma a legsúlyosabb közösségi gondot.” (1996, 177.) A magyar népesedési dráma nem csupán az elhúzódó gazdasági-politikai- erkölcsi válság, hanem a társadalom modernizációjával tévesen összekapcsolt önzés, túlzott kényelemszeretet és családellenesség számlájára is írható. Ha mindez nem fordul jóra, akkor a herderi jóslat beteljesül. Ráadásul a magyar nép, nyelv és kultúra nem a szlávok, németek és románok tengerében merül el, hanem a magyarság saját nemzeti államában pusztítja ki önmagát. Szomorú helyzetünk kialakulásáért semmi esetre sem a nagy néprajzkutató elődünk, Johann Gottfried von Herder a felelős. IRODALOM Andorka Rudolf: A megtámadott élet. Nemzetstratégia a harmadik évezred küszöbén. A Magyarok IV. Világkongresszusa. Szerk.: Kurucz Gyula. Budapest, 1996 , 101—115, 176—178. Ág Tibor—Barsi Ernő—Koncsol László: Kemény a föld a patonyi határba’. Dióspatony népzenei hagyománya. Dunaszerdahely, 1997.
