Irodalmi Szemle, 1999

1999/5-6 - KÖZELKÉP - Gergely Jenő: Esterházy János kereszténysége és a keresztény szociális politika

Esterházy János kereszténysége és a keresztény szociális politika

három alapelvre épült. Először is a keresztény eszmeiségre, amelynek révén működésének középpontjában az emberi személyiség méltóságának védelme és érvényesítése állt. Ez a perszonalizmus az egyes ember jogainak védelmét kiterjesztette a közösségek és a nemzetcsoportok jogainak védelmére, de beletartozott a vallási közösség képviselete is, így pl. a komáromi magyar katolikus püspökség felállításának sürgetése. A második alapelv a szociális elkötelezettsége volt. Az egyén felelősségét hangsúlyozták a közösség iránt, illetve a közösségi felelősséget az egyes iránt. A szolidarizmus szellemében fogalmazták meg a munkavállalók és a parasztság gazdasági-szociális követeléseit, valamint rámutattak a munkáltatók közjó iránti felelősségére. Mindezt a párton belül működő gazdasági és szociális szakosztály irányította, támogatva a keresztény szindikalizmust. Végül a harmadik alapelv a szubszidiarizmus volt, amely jelen esetben a szakmai, a regionális és a nemzeti autonómiák követelését jelentette a prágai centralizmussal szemben. A párt Szlovákia teljes körű autonómiáját sürgette, s ezen belül az egyes nemzetek: a szlovákok, magyarok, németek és ruszinok nemzeti érdekeinek a védelmét.

Esterházy személyiségében a kereszténység, a katolicitás, a hívő lét és a keresztény szociális politikai program szervesen egysesült. Számára a hit már kora ifjúságában fontos volt, és életútja egyre nehezebb stációin ez a mély gyökerekből táplálkozó kereszténység segítette. A keresztény humanizmus és emberszeretet, valamint a szociális igazságossághoz való ragaszkodás platformjáról utasította el a nemzeti és felekezeti gyűlölködést, a faji megkülönböztetést, a náci és a bolsevik diktatúrát. Korát messze megelőzve ökumenikus módon gondolkodott. „Mi vallásos érzésünket és hitünket, legyünk akár katolikusok, akár protestánsok, soha nem süllyesztjük a politika kétes értékű eszközévé” — mondta egyik beszédében. Ez a finom distinkció mutat rá leginkább Esterházy kereszténysége és a keresztény szociális politikai meggyőződése közötti kapcsolatra.

Esterházy a nemzeti kérdést is szorosan összekapcsolta a kereszténységgel. Amikor 1938-ban arról szólt, hogy mindenki maradjon a helyén (amint ő meg is tette), abból indult ki, hogy a felvidéki magyar családok megmaradásának nélkülözhetetlen eleme a hitbe, az egyházi közösségbe tartozás megőrzése. Esterházyt keresztény szociális meggyőződése nemcsak megóvta a nemzeti gyűlölködés mételyétől, hanem pozitívan is késztette a szlovákokkal való megbékélésre és együttélésre.

Most, húsvét közeledtén Esterházy kereszténységének felidézésére talán a legalkalmasabb az a húsvéti gondolata, amelyet 1940-ben vetett papírra; felelősségvállalása „a keresztény fölfogástól megnemesített nemzeti gondolat jegyében folyik„ ezt a munkánkat és ezeket a törekvéseinket erősítsük meg a húsvét örök tanulságával, és reménykedve, bízó lélekkel fordítsuk tekintetünket a feltámadó Krisztusra, akinek földi pályafutásában megvalósult a szenvedő igaz emberek és magasabb célokért küzdő nemzetek mindig visszatérő, de sohasem reménytelen