Irodalmi Szemle, 1999
1999/5-6 - TUDOMÁNY - Popély Gyula: A „csehszlovák demokrácia” jellege az impériumváltás után (tanulmány)
Popély Gyula légi törvényhozása és kormánya nem képviseli a nép valódi akaratát, és kétségtelenné teszi azt, hogy az nem az állam védelmét, de az ez idő szerinti kormányzó politika hatalmának növelését célozza.”24 A magyarság politikai életének féken tartása e törvény árnyékában már egyáltalán nem ütközött nehézségekbe. A magyar politikusok és az ellenzéki magyar sajtó pedig ilyen körülmények között eleve kénytelenek voltak bizonyos önmérsékletet gyakorolni, és igyekeztek burkoltabb formában bírálni a fennálló rendszert és az államhatalmat. Tény viszont az is, hogy a hatalom magyarságellenes túlkapásai az évek múlásával látszatra ugyancsak mérséklődtek, de azért továbbra is tetten érhetőek voltak az élet minden területén. Az impériumváltást követő militáns ma- gyarellenesség az önmagát demokratikusnak hazudó rezsim számára kezdett előnytelenné válni, ezért a húszas évek közepétől inkább már annak enyhébb, burkoltabb formáit részesítette előnyben. A magyar sajtó, valamint a prágai parlament magyar honatyái azonban továbbra sem hunytak szemet a hatalom farizeusi magatartása és a minden téren tapasztalható áldemokráciája fölött, amely mindenek előtt a bekebelezett nemzetrészek ellen alkalmazott elnyomó politikában nyilvánult meg. Borovszky Géza, a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt ekkorra már egyetlen magyar nemzetiségű parlamenti képviselője az 1923. november 29- én mondott felszólalásában ugyancsak kemény szavakkal ítélte el az államhatalom antidemokratikus megnyilvánulásait „Egy államnak demokratikus voltát nem abból állapíthatjuk meg, hogy az magát demokratikusnak nevezi — fogalmazott a szociáldemokrata, tehát valójában a hatalmon lévő koalíciós táborhoz tartozó Borovszky —, hanem abból, hogy annak belső berendezkedése demokratikus-e.” A szociáldemokrata Borovszky nyíltan kijelentette a parlament nyilvánossága előtt, hogy szerinte a Csehszlovák Köztársaságban „a demokrácia csak fikció”, majd állításának igazát konkrét példákkal is alátámasztotta25 A hatalom részéről megnyilvánuló sorozatos magyarellenes intézkedések, a hol teljesen nyíltan, hol burkoltan alkalmazott diszkrimináció, valamint a társadalmi síkon táplált provokatív hungarofóbia végcéljai a következők voltak: megalázni, megtörni, s végül fokozatosan beolvasztani — esetleg egyéb úton felszámolni — az összmagyarságból kiszakított felvidéki magyar nemzetrészt. S bár afelől senkinek nem lehetett kétsége, hogy ez csak egy hosszabb, több évtizedes folyamat végeredménye lehet, az erre való törekvés mégis ott lappangott a hatalom minden megnyilvánulásában. A csehszlovák uralom kezdetétől fogva alkalmazott közvetlen vagy közvetett magyartalanítási törekvéseknek eleinte a tömeges kiutasítások, majd az állampolgárság jogellenes megtagadása, a népszámlálások tendenciózus lebonyolítása és ennek következtében a hivatalos nyelvhasználati jog redukálása, a magyarellenes kultúr- és oktatáspolitika, valamint a csehszlovák nemzeti terjeszkedés szempontjainak alávetett földreform, illetve a zárt magyar etnikai tömb felhígítása idegen szláv telepesekkel lettek a leginkább alkalmazott és legbeváltabb
