Irodalmi Szemle, 1999

1999/5-6 - Andrej Chudoba: Az öreg hölgy titka (elbeszélés)

Az öreg hölgy titka

Skócia nagyon tetszett nekem, de én sokáig ott sem bírtam volna ki. Ilyen a természetem. Végül aztán becsomagoltam a kis motyómat, s áthajóztam a Csatornán, egyenesen Párizsba.

— És ott mi volt? Ott hogy érezte magát?

— Hát eleinte sehogy sem, az kész mizéria volt. Tudja, a franciák megkövetelik az angol irodalmi nyelvet, rajtam pedig mérföldnyi távolságról meg lehetett érezni a londoni kiejtést. Nehéz helyzetbe kerültem, már majdnem elköltöttem az összes megtakarított pénzemet, de a szerencse nem hagyott el. A munkaközvetítőben egyszer felfigyelt rám egy fotóművész. Modellt álltam, egy, a hölgyek számára készült toalettszappant reklámoztam és — viszonylag

— egy csomó pénzt kerestem. Tudja, amióta csak az eszemet tudom, nekem mindig fotogenikus arcom és tökéletes bőröm volt. Naponta megfürödtem langyos vízben, nap mint nap tornásztam és teniszeztem.

— Ez ma is meglátszik önön. Ön fiatal korában bizonyára vonzó volt.

— Tudja-e, hogy valóban. Az arcom mindig jellegzetesen romantikus és bájos volt. Ennek köszönhettem, hogy soha sehol nem nélkülöztem. Később, amikor otthagytam a fotóművészt, nagyszerű helyem lett egy színészcsaládban. A férfi jellemszínész volt, a felesége komika, Párizsban rengeteg ismerősük volt. A hölgy barátnője volt Sarah Bernhardtnak is. Róla talán hallott már.

— Ő egy nagy sztár volt.

Az öreg hölgy szemei felcsillantak.

— Elsőosztályú sztár. S tudja-e, micsoda pompás temetése volt? Egész Párizs kikísérte őt a temetőbe. Rózsaszínű koporsóban temették el őt, a Kaméliás hölgy-ben viselt emlékezetes ruhájában. Erről az olasz lapokban olvastam. Igen, kedvesem, olasz lapokban, amikor Sarah meghalt, én már Olaszországban voltam.

— Mi űzte el önt Párizsból?

— Tudom is én. Talán csak a nyugtalan vérem. Olaszországban is egy színészcsalád alkalmazott engem, beutaztam velük csaknem egész Olaszországot. Megismertem Szicíliát, Nápolyt, Caprit...

A főápolónő mosolyogva mondta:

— Nápolyt látni és meghalni... Tényleg oly gyönyörű Nápoly?

— Ó, én azt hiszem, ezt kissé eltúlozzák. Én így mondanám: Nápolyt látni és élni. Ez az igazi!

— Önnek ez a vágya szó szerint teljesült.

Az öreg hölgy úgy fogta meg a kávéscsészét, mint valami lepkét, és felsóhajtott:

— Nekem sok szép vágyam teljesült, talán túl sok is olyan szerény személy számára, mint amilyen én vagyok. Ezért már nem is kérek az élettől semmit. Semmit — csak a szép halált.

Az öreg hölgy szemében mintha kék fényű csillagok gyúltak volna ki.

— És tudja, kedves, hol szeretném, hogy eltemessenek? Firenzében. Elbű