Irodalmi Szemle, 1999
1999/5-6 - Aich Péter: Rómeó úr és Júlia (elbeszélés)
Aich Péter it. Egész testével érzékelte a gyöngéd, erőtlen szorítást Tartotta, s nem eresztette. Keze lágy volt, magába fogadó és kissé hideg. Júlia egészen beleszédült. Ujjával óvatosan megsimogatta a csuklóját. Rómeó úr lehunyta a szemét, és Júliának az volt a benyomása, viszonozza kedveskedő mozdulatát. Vagy talán csak remegett, alig észrevehetően? A lélek rezdülései lehettek, az égen bárányfelhők úsztak a szivárványba. Keze a kezében érezte, más ez a szorítás. Mintha nem volna benne az a „nem szabad”. Olyan volt mint az örökkévalóság. Megszűnt a környező világ. Csak ők ketten voltak. Ő, Júlia, és Rómeó úr. Már nem megyek el, suttogta Júlia, mozdulatlan ajkakkal, inkább csak magának, Rómeó úr nem hallhatta. Szeme zárva volt, arcán békés mosoly ült.
