Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - Mács József: Öröködbe, Uram... (regényrészlet)
Mács József Öröködbe, Uram... (Apám regénye, regényrészlet) A határváltozás nemcsak a jegyzőket, a csendőröket és csődörösöket hozta Bátkára, hanem a leventeéletet is. A leventeköteles kor tizenöt éven felül kezdődött, de a kisebb korúak is büszkén viselték a leventesapkát, elöl a csillogó, címeres jelvénnyel. A nagyobb fiúknak tetszett a leventésdi, fapuskával gyakorolták a fegyverfogást, a menetelést is Hunyadi segédjegyző úr vezetésével, aki hivatalosan kinevezett leventeoktató volt. Segédjévé az úrhatnámságban szenvedő Újházi Dömét választotta, a napszámos, kisbíró és harangozó fiát, aki nem az apja mellett szeretett lenni a földeken, hanem a Hangya szövetkezettel átellenben terülő réten, amely ugyan a Szalvendy nagyságos úré volt, de a leventék használták gyakorlótérnek. Szeretett a jegyzők, a csendőröl és a falu elöljárói körül forgolódni, valamivé lenni a gazdagokra és szegényekre bomló világban. El is érte gyorsan leventeoktatói kinevezését. Mikor Hunyadi urat elhelyezték Bátkáról, őt tették meg a Balogtamásiból, Rakottyásról, Dul- házáról és Zsípből gyakorlatozni járó leventék parancsnokának. Ez bizony rangot jelentett nemcsak a paraszt fiatalok szemében, hanem az urakéban is. A lányok is másképp néztek rá, a nagyon csinos és gazdag Lőkös Kati bele is habarodott, a szülők tudta nélkül randevúzott vele a Hangya Szövetkezetben, s a találkozások bonyolításában a nővéremnek nem kis szerep jutott. Kati úgy titkolta szülei előtt az Újházi Döme iránti vonzalmát, hogy szoros barátságot kötött vele. Hozzá járt a boltba, s arról nem tehetett, hogy a leventeoktatóvá előléptetett Újházi Döme is éppen ott volt. Mi, gyermekek, siettettük volna a napok múlását, hogy lehetőleg minél előbb elérjük a leventekor határát, s váltunkra emelhessük a vonzó fapuskát, összeüthessük bokánkat a réten.' A napok múlását azonban nem lehetett felgyorsítani, be kellett érnünk azzal, hogy iskolából jövet vágyakozva néztük a gyakorkatozást és menetelést Újházi Döme leventeoktató vezényszavára. Nagyobb tekintély volt a szemünkben, mint a pap, a tanító, a jegyző vagy a csendőrőrsparancsnok. Olyan módos parasztfiúk is tisztelegtek neki, akik egyébként levegőnek nézték volna. Hetente egyszer vigyázzállásba merevedtek előtte. A leventék a réten találták meg a szórakozásukat, a csendőrök meg a legényszállássá is átalakított kultúrházban, amelynek az ablakaiból Balogig és Dulházáig lehetett látni. Kuglizót csináltak maguknak, az udvarukban állí
