Irodalmi Szemle, 1999
1999/3-4 - ÉLŐ MÚLT - Fülöp Mihály: A Foreign Office* és a magyar— csehszlovák konfliktus (tanulmány)
Fülöp Mihály szlovák él Magyarországon”, akik lakosságcsere útján Szlovákiába kívántak települni.4 A potsdami értekezleten 1945. július 25-én Eden — aki Churchill miniszter- elnökkel együtt még aznap elutazott a konferenciáról, hogy átadják a helyüket Attlee-nek, illetve Bevinnek — hozta szóba Beneš csehszlovák elnök említett üzenetét: a német és a magyar lakosság kitelepítésének megvitatását kérte. Sztálin azt indítványozta, hallgassa meg e kérdésben a cseheket a potsdami konferencia. Churchill ezzel egyetértett („legalább viszontláthatom öreg barátomat, dr. Benešt”), de végül is a külügyminiszterek elé utalták a kérdést. Sztálin a kitelepítéseket egyébként vonakodott megvitatni, ugyanis szerinte ezeket már amúgy is végrehajtották, kész tények előtt álltak. A külügyminiszterek aznapi ülésén Cadogan brit külügyi államtitkár vetette fel, hogy a csehszlovákiaihoz és a lengyelországihoz hasonló, az arányokat tekintve szerényebb igényt jelentett be Magyarország is: „a magyarok Németországba kívánnak telepíteni bizonyos számú személyt.” A külügyminiszterek albizottságot bíztak meg a kérdés megvizsgálásával.5 Cavendish Cannon, G. Harrison, A. A. Sobolev és V. S. Semenov jelentése alapján a szövetséges nagyhatalmak nem hagyták jóvá a csehszlovákiai magyarok, viszont elfogadták a magyarországi németek kitelepítésének tervét. A fentiek értelmezése hónapokig tartó vitát eredményezett a magyar és a csehszlovák kormány, valamint a magyar kormány és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság tagjai között. Beneš ugyanis úgy igyekezett beállítani, hogy bár külön említést erről nem tettek, de a nagyhatalmak jóváhagyták a csehszlovákiai magyarok kitelepítését.6 A magyar kormány visszautasította ezt az értelmezést. A csehszlovák kormány az 1946. február 27-i lakosságcsere-egyezmény aláírásánál nem tudta elérni, hogy Magyarország 200 000 magyar áttelepítéséről tárgyalásokba bocsátkozzék. 1946. április 3-án Dalibor Krno — akit időközben az ENSZ főtitkárhelyettesévé választottak — ezért Londonban Gladwyn Jebb külügyminiszter-helyettesnek nyújtotta át a pozsonyi hídfőre, a 250 000 magyar „reszlovakizálására”, a 200 000 magyar kényszerkitelepítésére és a Magyarországgal szembeni gazdasági követelésekre vonatkozó három jegyzékét.7 A prágai kormány a müncheni szerződés és a bécsi döntés meg nem történtté nyilvánításából kiindulva követelte, hogy Magyarország a trianoni határt „jogosnak, véglegesnek és megváltoztathatatlannak” ismerje el; mondjon le a „Szent István-i gondolatról” és az ebből következő területi követelésekről, valamint a címerben a kettős kereszt és a „Szlovákiára emlékeztető” hármas halom használatáról; semmisítse meg a Felvidékre emlékeztető emlékműveket, emléktárgyakat stb.; tiltsa be az irredenta, revizionista, hungarista, fasiszta, nyilas, fajvédő propaganda minden nyílt és bujtatott formáját, az ilyen jellegű szervezeteket, a katonai és félkatonai kiképzést; a revizioniz- mus jelképét, Szent István koronáját helyezték el az ENSZ múzeumában; Ma