Irodalmi Szemle, 1999
1999/3-4 - Csordás János: A szekrény (novella)
Csordás János A szekrény I Marty nem szerette a régi ruhásszekrényt, mert büdös volt a belseje. Hiába győzködte időnként a feleségét, hogy ildomos lenne kidobni, nem való ilyesmi egy lakásba, Cora ragaszkodott az ormótlan bútordarabhoz. — A szekrény az enyém, anyámtól kaptam — mondta egy alkalommal tőle szokatlan, kioktató hangsúllyal. — Családi ereklye, ezért ott marad, ahova elhelyezték. Elfér, bőven van helye. Ha csukva tartjuk, nem bűzlik... légmentesen zár! És még valami, Marty... Bármi történik, te nem nyitod ki! Marty, hogy elkerülje a fölösleges szóváltást, szekrényügyben inkább engedett. Egy ilyen hatásos védőbeszéd elhangzása után mi mást tehetett volna... Meghajolt Cora óhaja előtt. Szerette a feleségét, nem akarta megbántani: ha tényleg annyira ragaszkodik ahhoz a szerzeményhez, akkor maradjon ott, ahol van. Számára egyébként sem fontos az a szekrény, minek nyitogatná... Csupán egyszer nézett bele mindjárt a házasságuk első hetében. A bűz, amely a mélyéről áradt, úgy arcul csapta, hogy hátrálnia kellett. Felkavarodott a gyomra és a lélegzete is elállt. Sehogy sem jött rá, mitől eredhet, hisz a szekrényben nem tartottak semmit, s viszolygott attól, hogy megismételje a cselekedetet. Sokáig az orrában érezte a szagot, nehezen szabadult meg tőle, se Cora legdrágább parfümje, se a legerősebb szivar nem használt ellene. Azóta tartózkodott a bútordarab érintésétől is. A szekrényt így a hálószoba egyik sarkában hagyták, részint féltve őrzött kincs gyanánt, részint nemkívánatos, ám megtűrt tárgyként. Hónapok múltával, miután berendezkedtek, Marty elfogadta a szekrényt olyannak, amilyen volt. Corának köszönhetően mintegy beleolvadt a környezetbe, beleilleszkedvén a hálószoba összképébe. Világosabb éjszakákon — midőn besütött a holdvilág a helyiségbe és kint vonítottak a kóbor kutyák — Marty a szekrényt bámulta, s azon töprengett, miért ragaszkodik olyannyira a felesége ehhez a túlméretezett, súlyos tárgyhoz, mi az, ami különössé teszi... Egyszerű, keményfából készített darab volt, szélein kevéske faragott díszítéssel; stílusából ítélve lehetett akár a tizennyolcadik századi mesterek egyikének a munkája is: Mayhewé avagy Hepplewhite-é. A klasszikus egyedi darabokhoz képest semmitmondó külsejével amolyan parasztszekrény látszatát keltette. Marty szerint valamiféle titok lebegte körül, s remélte, amennyiben Cora őrzi ezt a titkot, alkalomadtán megosztja vele.
