Irodalmi Szemle, 1999
1999/3-4 - Török Elemér: Szülőföldem, meződ járva…
Török Elemér versei Szülőföldem, meződ járva... (Papp Barnának) Bűvölt ég alatt tűnődve, ős bozótok közt lépdelek, alkony árnya nyurgul felém, a hold ezüstje megremeg... Távolodó szekérzörgést hallok... Röpít a képzelet... Pacsirták dala visszhangzik a Puszta — s a Nagyrét felett... Megállók, és messze nézek, körös-körül szelíd síkság, lankás, méla homokbuckák, ameddig a szemem ellát... Akasztóhegy, Vérdomb, Borzva... Szép csengésű dűlők, erek: Szógaszer, Lapintás, Csizér... Itt voltam én hajdan gyerek... Erdők: Avas, Vilhány, Ilhó... Ahogy mormolom nevetek, fülemben újra fölneszez lila homályú csendetek... Gyermekkorom rég messze tűnt, idők ködében elveszett... Azóta felhők borítják mind borúsabbra egedet... Mély áhítat fog el ma is, szülőföldem, meződ járva... Tudom, egyszer felsuhog még feletted a tavasz szárnya...
