Irodalmi Szemle, 1999
1999/3-4 - Cúth János: Számadás (esszé)
Cúth János Mégis féltőn és szánakozva nézem az ártatlanok tömegeit, akik talán ma még élvezik a szabadosság, a rájuk tukmált mindent szabad; add fel az egyéniségedet; szabadítsd fel magad a nemzet, a hagyomány és az erkölcs kötelmei alól — méregpoharát, de maholnap ott áll majd közösség, erő, remény és jövő nélkül, kiszolgáltatva, kisemmizve, megvetetten, aki még a rabszolgák helyzetét is irigyelheti majd... De szánom a sátán pribékeivé szegődött fenn- héjázókat is, akik öngerjesztette mindenhatóság-tudatukban ma még föl sem fogják, hogy a teljes végzet felé menetelnek, lampionok közt, pompában, dollárokban és önteltségben kéjelegve. Ha valaha is intett erélyes szóval Jézus, a próféták, Platón, Marcus Potius Cato, Madách, Ady, Szabó Dezső vagy Németh László, egyiküknek sem volt olyan nyomós indítéka, mint az ma időszerű és szükséges, figyelmeztetni az emberiséget, hogy térjen vissza létének eredeti küldetéséhez, a tiszta, szeretetteljes élethez, amely csupán Isten által, a lelkiismeret közvetítésével valósulhat meg. A SZELLEMET szólítom tehát: cselekedjen, míg nem késő! Kössön szövetséget a lelkiismerettel, mert más szövetségese nincs. Isten is csak akkor segít, ha ezt alázattal megteszi. Máskülönben mondom néktek, nem a „lenni vagy nem lenni” kérdése a tét, mert annak immár első fele, a „lenni” is csak feltételek mellett lehetséges és hova tovább, csak feltételek mellett vállalható... Jós II., 1987, színes cinkkarc
