Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - L. Erdélyi Margit: A magyar dráma alakulása Örkény Istvántól Nádas Péterig (kritika P.Müller Péter: Drámaforma és nyilvánosság című kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE sukkal elkerülik, hogy a korabeli torz társadalmi nyilvánosságszerkezetről manifeszt módon írjanak. A „hiánydramaturgia” képviselői közül Bereményi Géza, Schwajda György drámáit érinti a szerző, s kitekintés- és áttekintés-jelleggel más magyar és nem magyar szerzők idevágó tematikájú munkáit is felsorakoztatja. A drámai művek immanens világának megközelítése a második fejezetben kapott helyet. Elsőként a mozgás — mint drámaelméleti és dramaturgiai kategória — a vizsgálat tárgya. P. Müller egyértelműen kezeli — az általunk is pártolt — elkülönített drámaelméleti és színházelméleti fogalomrendszert. A görög drámából indulva a középkori, reneszánsz stb. végül a XX. századi drámáig eljutva összegezi azokat a komponenseket, amelyek a drámavilág cselekménymozgását előidézik (istenek, intrikusok, manipulátorok; előre- és visszafelé haladó történetsorok; epikus vagy lirizáló megoldások). A szerző figyelme ebben a részben kiterjed az intrika-dramaturgia metamorfózisára, a társalgási dráma alakváltozataira, a vitadráma dramaturgiájára, az ideologikus cselekménymozgatás sajátosságaira, a szertartásdráma világának működtetésére, a drámai cselekménymozgatás megoldatlanságának példájára. A könyv harmadik fejezete a drámai szereplők és az identitás problémája témakört fogja be. A társadalmi változások többirányú (szociális, pszichológiai stb.) személyiségformáló ereje voltaképpen motiválója a drámai alakok megteremtésének, s egyben a műveket vizsgáló alapállásnak is. A személyiség- és identitáselméletek is hatással vannak a drámai műnemre. A modern drámairodalom sokféle modellt nyújt a fentiek ismeretanyagából: hol az egyén kiegyensúlyozatlansága, felbomlasztása (Strindberg), hol az „egyensúlyozó identitás” (Csehov), hol a jellem viszonylagossága (Pirandello), vagy az alakok üressége, elszigeteltsége (abszurd), vagy a személyiség megosztottsága/megsokszorozódása (Örkény), vagy a szereplők egymásba való áttűnése (Nádas) teremt jellemfogalmakat az interperszonális viszonyokban, a drámai diszkur- zusban. Infantilizmus, szkizofrénia, önpusztítás, pótcselekvés, szerepvesztés a drámai hősök gyakori sajátossága. A felsorolt jelenségek egy-egy műben másmás súllyal jelennek meg, markánsabb vagy elnagyoltabb karakterjegyekkel, a teljes vagy részleges önvesztésig. A drámai élettények és kronotoposzok műnembeli meghatározottságát Lukács György és Mihail Bahtyin műfajelméleti kategóriái alapján, illetve azok konfrontatív szemléletében látja/láttatja P. Müller. E kisebb terjedelmű fejezet után összegezésben és kitekintésben zárja le a munkát a szerző, egyfelől a dramaturgiai tanulságok levonásával, másfelől a fiatal drámaíró nemzedék rövid bemutatásával. Kulcsár Szabó Ernő így minősítette a kötetet: „P. Müller Péter könyve olyan korrekt és igényes kísérlet az újabb magyar dráma történeti újraértelmezésére, amely megnyithatja az utat egy, a műnem létmódjának dialogikus megértéséből kiinduló, új dráma- és színházkritikai kultúra előtt is.” (Argumentum Kiadó, Budapest) L. ERDÉLYI MARGIT
