Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - L. Erdélyi Margit: A magyar dráma alakulása Örkény Istvántól Nádas Péterig (kritika P.Müller Péter: Drámaforma és nyilvánosság című kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE im, hogy poharat emelve oszlassátok el gyerekes félelmem az elalvástól, gyertek, kóstoljátok meg az idén főzött eperpálinkámat, amit a hozzáértők csak éjszaka fogyasztanak, amikor a nedűt bársonyos párnaként, csitítóan öleli magához a sötétség, amennyiben szerencsénk lenne, meghallhatnánk a légtérben úszó aeroplánok motorjának duruzsoló hangját, találgathatnánk, nem a parókia irányába tart-e, akkor, mikor már minden forfélyos bájuk eltűnt ezeknek a masináknak, esdekelve kérlek benneteket, barátaim, mentsetek ki siralomházamból, ahol már alig várják, hogy lehunyjam a szemem, máris az egykoron magukat a megrövidítetteknek érző hazajáró lelkek készítik a dézsákban a mosogatólevet, hogy elveszejthessenek, egyikünket a másik után, szemünk az elmúlás kendőjével takarva be!” (Kalligram, 1998). DUBA GYULA A magyar dráma alakulása Örkény Istvántól Nádas Péterig P. Müller Péter: Drámaforma és nyilvánosság című kötetéről Az Irodalomtörténeti Füzetek sorozatban jelent meg P. Müller Péter dráma- elméletit-örténeti kérdésekkel foglalkozó tudományos dolgozata, amelyben átfogó képet nyújt a század 60-as éveitől a 80-as évekig terjedő időszak magyar drámaterméséről. Örkény István helyét a magyar drámaírásban kulcspozíciónak tartja, mivel ez idő tájt a legszintesebb művek éppen az ő kezéből kerültek ki, és munkássága gyümölcsözően hatott több drámaíróra is. A korszaknak természetesen vannak teljesen egyedi úton járó drámaalkotói, mint Nádas Péter, Pilinszky János. Az Örkénnyel szinte egy időben alkotók, illetve az utána jövő generáció kiemelkedő egyéniségei P. Müller könyvében tartalmi — tematikai és drámaformai szempontok alapján mérettetnek meg. A groteszk, abszurd darabok mellett jelentős vonulatot képez a realista-natura- lista szemléletű művek sora is. Az Örkény utáni korszak három hullámban mutat fel — nem kis számban — drámaalkotókat. A 60-as évek generációja: Csurka István, Eörsi István, Görgey Gábor, Gyurkó László, Szakonyi Károly, Hernádi Gyula, Páskándi Géza szinte egy időben jelentkeztek, és alkotásuk révén a magyar dráma rövid ideig tartó virágkorát is jelentették. A hetvenes években jelentkező új generáció megint csak népes és heterogén tábor, többségük első darabját írja ebben az időben: Bereményi Géza, Boldizsár Miklós, Czakó Gábor, Csörsz István, Juhász István, Kolin Péter, Kolozsvári Papp László, Kornis Mihály, Munkácsi Miklós, Nádas Péter, Ördögh Szilveszter, Sárospataky István, Schwajda György, Simonffy András, Spiró György, Tolnai Ottó, Vámos Miklós. A harmadik nemzedékbe tartoznak azok is, akik életkoruk tekintetében az előzőbe sorolhatók, mint Kornis Mihály, Kiss Irén, Kulin Ferenc, s rajtuk kívül Békés Pál, Forgách András, Kárpáti Péter, Márton László, Nagy
