Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: A paródia diadala (?) (Talamon Alfonz: Sámuel Borkopf: Barátaimnak egy Trianon előtti kocsmából című kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE rolásukat, bár ezt a körülményt sem hanyagolhatjuk el. Legalábbis kérdéses, hogy stílusparódiám humoros szerkezete és iróniára hangoltsága, groteszk elemei hatottak volna a szerzőre, eleve drámai nyelvezetét ennek sugallatára formálta volna humorosra, tragikus szemlélete mellé felvéve a komikum derűsen bölcs szemüvegét! Bár elgondolkodtató, hogy — ahogy Grendel Lajos látja a kötet fülszövegében — „korábbi prózáiból az anekdotikus elemek épp úgy hiányoznak, mint a humor és felhőtlen derű.” Paródiám bizonyos valóságlátó és stílusbeli hatása tehát elképzelhető. Mégsem ezért került egymás mellé a két szöveg! Hanem mert úgy véli, hogy az irodalomban a közvetlen valóságlátás helyett általában felerősödött a parodisztikus szemlélet és stílus uralma. Mintha az írók már nem felfedezni és megjeleníteni kívánnák az életet, hanem parodizálva fölébe emelkedni és valamiféle felsőbb nézőpontból kiegyezni vele! Hasonló szemlélet jegyei látványosan élnek Talamon Alfonz poszthumusz művében. Már az alkotás alaphelyzete hordozza őket. A mű cselekménye a századelőn vagy még korábban történik. Erre a szövegek archaikus kulturális jegyei és történelmi reminiszcenciái utalnak. Számos esemény, tény, név és adat képviseli a századelő hangulatát, mintha a múlt mélyén folynának az álomszerű történések. Másrészt viszont a szereplők személyében, s nem csak parodizált nevük okán!, a szerző nemzedéktársaira ismernénk a történetben, amely érezhetően a képzelet terméke, ám mai valóságunkat is megérinti és valamilyen rokonszenves módon úgy jelenti a régmúltat, hogy közben jelenünkre is vet derűs, örömteli nosztalgiával és vágyakozással teli fényeket. Talamon kifejezésbeli gazdagságának bősége és nyelvi képzelete lenyűgöző. Mesés tehetséggel mesél! A csodás elemek sem ismeretlenek számára, valamint a groteszk túlzás oly változatai, melyek igazabbnak tűnnek fel a valóságnál, a nyelvi alkotóerő hiteles teremtményei. Műve egyedülálló példája a kívánalomnak, nálunk Tőzsér Árpád hangoztatja legerőteljesebben, hogy az író, az irodalom a nyelvből fokozatosan építkezzen. Az elgondolás olyan valóságteremtő erőt tulajdonít a nyelvnek, mely mintegy a fizikai valóságtól is függetlenül, elemien a tulajdona. Teremtő belső mechanizmusát a szavak és fogalmak sajátos alkotókészségét és erejét feltételezi. Már-már önmagában való, magánvaló elemként érzékeli a nyelvet elemi jelenségként. Talamonnak sokszorosan összetett, szinte végtelen mondatai barokkosán folynak és indáznak, szétágaznak és gazdag televényként burjánoznak, széles folyamként hömpölyögve, fogalomkavicsokat és szóképeket görgetve sodorják a szövegtartalom hordalékát, színeit. Ily módon a szöveg mágikus közeggé válik, öntörvényű, homogén valósággá, mintegy az élő valóság sajátos lenyomatává, melyhez hasonlít ugyan, mégis más, bár életszerű, mégis képzeletbeli, olyanféle, bár sokkal tisztább és nemesebb, ellenőrizhetőbben összefüggőbb, mint az álmaink. Inkább talán azon képzelődéseinkhez hasonlíthatnánk, melyek oly gyakorta és nyugtalanítón átfutnak lelkűnkön, megérintik és elzsongítják
