Irodalmi Szemle, 1999

1999/1-2 - HAGYOMÁNY - Kováts Miklós: Márai Sándor diákévei (tanulmány)

HAGYOMÁNY

egyetlen ember volt, aki — halála órájáig — hűséges maradt hozzám. Fiatalon halt meg, alig múlt harminc éves. De az a rész, amelyben Márai arról ír, hogy: „Ez a fiú zsidó volt, ő volt az első ember aki bevezetett a zsidók közé”02, és az ezután következő háromoldalas érdekes elmélkedés a zsidókérdésről már nem került be az új kiadásokba.

Kisebb jelentőségű változtatások is akadtak szép számban. A III. fejezet 6. részben a „banda” játékaiból a legkegyetlenebb, az erotikus töltésű „király és rabszolga” nevű játék leírása kimaradt — 3 oldal!(33)

Szülőházának zsidó lakói például az 1. kiadásban saját nevükön (a Jónap család), ill. könnyen azonosítható álnéven szerepeltek (Weinréb — Weiser O

szkár). A 3. kiadásban név nélkül szerepelnek ezek a családok/341

„A házmestert Dókus úrnak hívták...” — később elmarad a megnevezés.(35) Az I fejezet 10. részében „Tóth úr” helyett T. úr, Kinsky helyett K úr szerepel^3® A 11. részben „Fleischer úr, a helybeli vasgyáros...” helyett „a vasgyáros” szerepel, és elmarad autójának néhány pejoratív jelzője...(37:>

Az Olivérként szereplő osztálytársa (Eöttevényi Nagy Olivér) az újabb kiadásokban Elemérré változott.

Összefoglalásképpen megállapíthatjuk, hogy az átdolgozás a mű szerkezetét is megbontotta. Mert a regény szerkezete — mint általában a Márai-regénye- ké — rendkívül kiegyensúlyozott volt. Mind a két kötet 4-4 fejezetből és egyenként 12 részből állt. Egyedül az első kötet rendkívül drámai befejező (4) fejezete volt rövidebb egy résszel és néhány oldallal. Az átdolgozás következtében ez az egyensúly teljesen felborult, az első kötet IL és III fejezetéből 1-1 rész teljesen kimaradt, és elsősorban ezek a fejezetek lényegesen le is rövidültek Az átdolgozás még súlyosabb következményekkel is járt, hiszen ez a regény többek között egy érzékeny, neurotikus ifjú fejlődésképe a háború előtt és alatt fokozatosan talaját vesztő kisvárosi polgárság társadalmi közegében. S a kihúzások megbontották ennek a fejlődésképnek az ívét, kiiktatták az ifjút a meghasonlás, a lázadás felé taszító leglényegesebb mozzanatokat, a felnőttekben, a tanárokban való csalódást. S ebből a szempontból lényegtelen, hogy a gyűlöletet kiváltó csalódás mennyire volt megalapozott. Az ifjú ezt így élte meg, s így

— és csakis így — érthető a lázadás ténye és hőfoka.

És hogy milyen volt a kassai premontrei gimnázium a század elején? A regényben sok elismerést is találunk: „A tanárok között ritkán akadt hivatásos nevelő; de az iskola szelleme jó volt. Ebben a »katolikus« iskolában a szerzetestanárok szabadságra és igazságérzetre neveltek. Felekezeti kérdésekben türelmesek voltak, és nagylelkűek. Egyetlen esetre sem emlékszem, amikor zsidóztak volna; egyszerűen nem ismerték a zsidókérdést. Azt sem hallottam soha, hogy a reformátusokra, ez »eretnek pogányok-ra acsarkodnak; más, világi jellegű, de »katolikus« cégérű középiskolákban később nem egyszer észrevettem ilyen ellentéteket. Az iskola szelleme liberális volt, a szónak Deák- és Eötvös-féle értelmezésében.”

Két emberöltő telt el a regény megjelenésétől. Akkor tényleg elég nagy