Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - Duba Gyula: A pártalapítás idétlenségei (regényrészlet)
A pártalapftás idétlenségei vetkezik, hogy a jövő erejének és rendezőelvének a nemzeti demokráciát véli. Jogok és kötelességek az állam vonatkozásában, az anyanyelv szabadsága és emberi jogok az állampolgár életében. Ezen igazságokra épülhet a forradalom utáni új világrend! — Ami igaz igaz... a totalitás elutasítása hatalmas népi egységet eredményezett... — Messziről és óvatosan kezdi Szelepcsényi, minduntalan torkát köszörüli, mintha megfeszített erővel gondolkozna. Maga elé néz, talán hogy szeme ne árulja el, mikor csavarint mondanivalója élén. — Az emberek között sok száz, sőt sok ezer híd épült... lélektől—lélekig járható hidak... A közösségi érzés összeköt, mint édesség a legyeket, melyek mézbe estek... — A metafora már szokatlan váltás fuvallatát idézi, mert milyen érzés lehet a legyeknek a mézben? — Szeretik egymást az emberek, ujjonganak és bizakodnak a jövőben...! Erős jövőváró közösséget képeznek... Ám ne feledjük, az egyén a döntő...! Egyénekből áll minden közösség. A társadalom sejtje a személyiség, a döntő az egy, az Ember nagy E-vel, a kapitalista társadalom és piacgazdaság is az egyén jogaira épül. Ma már nem szerencsés túlságosan hangoztatni közösségi érdekeket, erősen múltszagúak. A nép nevében!... tudjuk, hallottuk, mi lett belőle?... a közösségi érdekek kora lassan leáldozik. Demokratikus és liberális pártunk az egyén jogait tűzze zászlajára, a kisebbségi jog is egyéni jog legyen! Pluralizmus és polgár... a jövő zenéjének ezen fogalmak a szinkópái...! A vállalkozáshoz, mely kisegíti a dágványból gazdaságunk megrekedt szekerét, az egyén korlátlan szabadsága kell...! Szelepcsényi divatosan fiatalos eszméi tapasztalatlanságára is utalnak, s nem kevésbé csavaros eszére, képes ellentmondani úgy, mintha helyeselne! — A jóisten nélkül nem lehet... — szólal meg váratlanul, elfúló hangon és mintegy engedelmet kérve, hogy közbeszól, Püspöki a fűtő —, mint tudjuk, a vallás ereje elfojtva a tömegekben lappang, és kész megújulni... — gondolatával meglepte a másik kettőt, nem vártak tőle érdembeli hozzászólást. Meghívták a beszélgetésre, mert jóban van Miro Prokoppal, a huszita ház fűtőjével, aki, mint már tudjuk, Pahraba Valentin, azaz Barabás Parázsló Bálintjának a bizalmasa. A forradalmi szálak így is összevissza kötözik és bogozzák az embereket. A meghívás egyébként Szelepcsényi ötlete. — Istent nem hagyhatjuk ki a pártalapításból... — folytatja a fűtő egyre magabiztosabban —, annál is inkább, mert nemrégen látomásom volt... — A fűtő folyamatosan zavarban van, a váratlanul szóhoz jutottak izgalomtól átfűtött hangján beszél, sietve, nehezen megjátszott biztonsággal. — A kazán kemencéjének a tüzébe néztem, sokáig bámultam a vörösen izzó teret... — s a hangja szenvedélyes egyszerre, ki hinné Püspökiről? —, aki még nem próbálta, nem is sejti, mennyi látvány rejlik az izzó parázs hőjében! Apró alakzatok, mintha szemek hunyorognának... színek hullámzanak, és árad a hőség... Annyit néztem, hogy furcsa gondolataim támadtak, a tűztér belseje olyan, mint a tűzhányó torka, a föld belsejével tart kapcsolatot, meg a világűrrel... a magmával, melyből egykor égitestek keletkeztek... és akkor rádöb-
