Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - ARCOK ÉS MŰVEK - Alabán Ferenc: A valóságirodalom és a népi motívumok előfordulása a szlovákiai magyar lírában (tanulmány)
ARCOK ÉS MŰVEK jén (Egy szemlélet ellen, 1963). Igaz az esztétikai problémákat és a költészetet érintő kérdések vizsgálatától ez a polémia jórészt a társadalmi összetevők elemzése felé kanyarodott el. Ebben az irodalom eredeti jogainak visszaállításáért folyó vitában Fábry Zoltán gondolatrendszere volt a legteljesebb: ő egy „etikus realizmus” nevében leplezte le a sematizmust, így a népies sematizmust és ideológiai hátterét, a dogmatizmust. A kibontakozó „helyi realizmusnak”, a minden attitűd jogos kifejezésének aztán fokozatosan meglettek az eredményei. A magatartásváltás szemléltetően fejeződik ki közvetlenül a vita utáni években a „nyolcak” legjobbjainál is. A megváltozott, átalakult nézőpont a kezdetben népies Tőzsérnél már a hatvanas évek közepe táján drámai színezetű hangot kap, filozófiával színeződik, majd az ún „pontköltészetet” hirdeti meg, hogy a közép-európaiság ideájában oldódjon fel. Változás, fordulás jellemzi Cselényi László „fényes jövő” meggyőződéséből való áttérését a valóságba Ő a népies romantikus költészetből első fokon a szociografikus szemlélet földhöz közelibb szférájába lép az Erők című kötetében, majd párizsi tartózkodásai után, 1970-től az ott megismert szellemi áramlatok és az új lírai törekvések hatására alapjaiban változik meg lírikusi attitűdje és művészete. Lényegében a hagyományos népi lírával induló Zs. Nagy Lajos versvilágának átalakulása is változást tükröz, méghozzá sajátos módon: a romantikus szerelmi költészet jórészt elkoptatott rekvizitumainak „felfedezése”, a lírai hős boldog szerelmi érzése után a groteszk fénytörésében mutatja meg legjobb eredményeit * * * Általánosítható felismerés, hogy a szülőföldhöz, a hazai valósághoz, ezen belül a népiséghez kapcsolható költészeti motívumok nem egyszeri (nem csupán kezdeti) megnyilvánulások a szlovákiai magyar költők verseiben, hanem vissza-visszatérő elemek és ihletbázisok, melyek szinte törvényszerűen, bizonyos idő elteltével újból és újból megjelennek, hogy megtermékenyítsék az alkotói képzeletet. Ha ugyanis végigtekintünk csupán az említett „nyolcak” legjobbjainak további fejlődésvonalán, s szem előtt tartjuk indulásuk népi sajátosságait, újabb jellegzetességre figyelhetünk fel. Az imént jelzett költői kibontakozás, kiteljesedés után a „nyolcak” mindhárom említett lírikusa a maga költészeti pályaívének egy pontján a nyitó, romantikus színezetű pályaszakasz motívumait eleveníti fel, illetve hívja segítségül, de már egyáltalán nem romantikusan népies közegben. Tőzsér Árpád a Szülőföldtől szülőföldig (Érintések, 1972) című versével és ennek hasonló verskörnyezetével fordul vissza induló költészete táj- és tárgyvilágához, természetszerűen más módszerrel és más viszony alapján, túl a „falu-város dilemmarendszeren”, egy teljesen új gondolati térben „Lemálltak rólam a gyolcsok / szándék szülőföld halál / minden amiben látható voltam...”. Cselényi László a Krétakor avagy lehetőségek egy elképzelt szöveghez (1978) című kötete után, bizonyára a kortárs Tőzsér sajátosan összegező kötetének (Genezis, 1979) hatására is,
