Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - ARCOK ÉS MŰVEK - Alabán Ferenc: A valóságirodalom és a népi motívumok előfordulása a szlovákiai magyar lírában (tanulmány)
ARCOK ÉS MŰVEK A szlovákiai magyar kisebbségi írástudó jórészt mentes a nemzeti (nem kisebbségi) értelmiségit kínzó kételyek egész sorától. Igaz, más gondok foglalkoztatják. A kisebbségi gond és az irodalom fogalmak kettős egységet jelentenek és jelentettek a szlovákiai magyar tájakon. Ami egy történelmileg kialakult és körülhatárolt kisebbségi közösség küzdelmét jelentette és jelenti a létért, a megmaradásért, az az irodalom szempontjából művészi értékek születését és folytonosságát is jelzi. Innen származtatható a szlovákiai magyar irodalom mindmáig ható tudatos és ösztönös elkötelezettsévállalása a kisebbségi lét sorskérdéseinek problematikája iránt, a közéleti és a közösségi éthosz, amely ennek az irodalomnak még a kísérleteit és formateremtő igyekezeteit is áthatotta. A történelmi és közösségi (ebben az esetben: kisebbségi) érdeklődés és egyben küldetéstudat s az ebből fakadó felelősségvállalás hangsúlyozottan jelen van a legjobb szlovákiai magyar írók, költők műveiben. Úgy is fogalmazhatunk, hogy alig volt még ebben az irodalomban olyan program, irányzat, amely valamiképpen ne kapcsolódott volna a kisebbségi léthez. Ebből a valóságból táplálkozó irodalom szerves, mondhatni központi része a nép és a népi felé való orientálódás, ami nem véletlen. A szlovákiai magyar írástudók meghatározó része a népből származik — ez alapvető jellemző vonása (a szlovákiai magyarság kb. 85%-a vidéken, falvakban él), legjobb kulturális hagyományai tehát a néphez kötik. A szellemi értékek létrehozása közben az ún. „arisztokratikus” vonalat (kizárólagosságot) senki sem művelte eddig, legfeljebb polgári, esetenként kispolgári vonások figyelhetők meg az alkotói magatartásban. Ennélfogva szinte minden írástudó (különös hangsúllyal az ötvenes és hatvanas évekre) legalábbis pályaszakaszának egy részében a népszolgálatban látta küldetését. Persze, nemcsak a költő, hanem minden kulturális értéket teremtő kisebbségi jórészt ún. „követ” volt, a nép követe. Jellemző vonás, hogy ez a népiség a népben, és az egyes emberben is a kisebbségi gondokkal és a társadalmi problémákkal küzdő szociológiai valóságot vélte felfedezni, nem pedig ünneplőbe, népviseletbe és hímzésekbe öltöztetett figurát. Mindennek kiterjedt hagyománya van a két világháború közti szlovákiai magyar irodalmi életben. Már a húszas években az európaiság és az emberirodalom igényét hangoztató Fábry Zoltán mellett egyre inkább hallatták hangjukat azok az írók, költők, akik a valóságirodalom részeként a kisebbségi élet sorskérdéseit akarták az irodalom rangjára emelni. Győry Dezső, Darkó István, Mécs László, Tamás Mihály, Szvatkó Pál írói munkásságukkal valóságos lendületet adtak a kisebbségi szellemi életnek, mert a színvonal igénye mellett programosan is hangoztatták a missziós küldetést és a kisebbségi létből fakadó felelősségtudatot. Azzal is, hogy „tudatosították, az Ady által megjósolt "szétszóródás" után elsősorban az irodalom vállalhatja a lélekformálás, az új magatartás és életforma kialakításának nehéz feladatait" (Fonod Zoltán). Ezeknek a szlovákiai kisebbségi magyar íróknak Ady Endre, Móricz Zsigmond és Szabó Dezső jelentette a meghatározó élményt a modern magyar
