Irodalmi Szemle, 1999

1999/1-2 - NEGYVEN ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Szeberényi Zoltán: Az elhivatottság tudatában

Negyvenéves az Irodalmi Szemle

Duba sokat tanult Fábrytól, például a múlt, a hagyomány megbecsülését. Az ő nyomában vallotta és hirdette több alkalommal és különféle megfogalmazásban, hogy szükségünk van a múltunkra, mert nélküle nincs és nem is lehet jövőnk. Az irodalom, főként a kisebbségi körülményekben bontakozó irodalom, csak akkor fejlődhet jelenben és jövőben, ha számba veszi és objektív mérlegre teszi múltját. Ennek a célnak a jegyében született két sorozat, amely az idők folyamán irodalomtörténetírásunk nélkülözhetetlen forrásává vált. Az első közlésem címűben alkotói kezdeteikre tekintettek vissza az írók, sok értékes életrajzi adatot és műhelytitkot szolgáltatva irodalomtörténészeink és irodalomtanáraink számára, olyan összefüggésekre derült fény, amelyeknek írásos nyoma nem volt. A másik, talán még fontosabb, a Vita és vallomás összefoglaló címen futó interjúsorozat,. Tóth László kezdeményezése, amelyben jelentősebb hazai alkotók vallanak műhelytitkaikról, világképükről, létproblémáikról stb. Az összegyűlt anyag jelentősebb része könyvalakban is megjelent a fent említett címen. Tóth László átgondolt kérdéseire Dobos, Duba, Rácz, Tőzsér, Cselényi, Turczel, Csontos Vilmos, Varga Imre, Gál Sándor, Veres János, Dénes György és Zalabai Zsigmond vall tanulságos módon. Hasonló szerepet töltött be az a visszaemlékezési hullám, amely a hetvenes—nyolcvanas években bontakozott ki a szlovákiai magyar irodalomban, főként az idősebb korosztályok soraiban. Egymás után jelentek meg visszaemlékező, számvető célzatú művek, hol a széppróza, hol az irodalmi szociográfia köntösében (Csontos Vilmos; Gyalogút, Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág, Gál Sándor: Mesét mondok, valóságot, Dávid Teréz: Utóirat — Amíg a téma eljut odáig.).

Duba Gyula Tóth Lászlóval és Varga Imrével szorosan együttműködve fontos szerepet szánt a kritikai visszhangnak, az irodalom önszemléletének, önértékelésének, az irodalomtudomány és -elmélet művelésének. A már ismert kritikusok, tanulmány- és esszéírók mellé a hetvenes években újak zárkóztak fel. A legaktívabbnak Zalabai Zsigmond bizonyult, aki a Szemlében megjelent kritikáit, tanulmányait hamarosan könyvbe gyűjtötte (A vers túloldalán), s évekig folyamatosan publikált. Mellette Mészáros László aktivizálódott a hetvenes évek fordulóján fellépő nemzedékből, kötete (Nyitott tétel) sajátos színfoltja gondolkodó irodalmunknak. Őket a Főnix Füzetek sorozatban debütáló Lacza Tihamér (Ember a szóban) és Alabán Ferenc követte (Folytatás és változás), akik a hetvenes—nyolcvanas évek folyamán aktívan reflektálták irodalmunk jelenségeit. A modern irodalomtudomány eredményeit, főként a szlovák irodalomtudomány František Miko vezette nyitrai iskolájában történteket Zsilka Tibor közvetítette (A stílus hírértéke, Stilisztika és statisztika). Általában el lehet mondani, hogy a konszolidáció időszakában az Irodalmi Szemle tudományos és kritikai anyaga volt a legerősebb, a szép- irodalmi produkció, ha időnként kiugró eredményeket is elért, általában szürkébbnek mutatkozott.

Nincs jelentősége, sem létjogosultsága a műnemek ellátottságának valami