Irodalmi Szemle, 1998

1998/1-2 - TUDOMÁNY - Zemán László: Schöpflin Géza Hviezdoslav-fordításához (tanulmány)

TUDOMÁNY

JEGYZETEK

1- Schöpflin Géza (1878, Maniga, volt galgóci járás) S. Aladárnak, az ismert Nyugat-kritikusnak, Ady barátjának és monográfiaírójának (1934, *1946), az MTA tagjának s Kossuth-dljjal kitüntetett irodalomtörténésznek az öccse. A világháború utáni magyar líra, próza és drámairodalom problémáiról Eperjesen is előadást tartott 1929. március 4-én; Schöpflin Aladár az irodalom és színház válságáról, a mai regényírásról és egyéb aktualitásokról. Az illusztris magyar kritikus Eperjesen. (Új Világ, XI. évf., 1929, 11. sz., március 10., 2).

Fukári Valéria feltáró kutatásai révén tudjuk, hogy a Schöpflinek Baden-Badenből származnak, valószínűleg ugyanabból a nemzetségből, amelyből Johann Daniel Schöpflin világhírű német történész, J.W. Goethe egyetemi tanára. Amikor ennek hétkötetes latin nyelvű műve 1766-ban Kalsruheban megjelenik, Schöpflin Aladár, Géza és a legfiatalabb, Gyula ükapja Johann Georg Schöpflin már több éve Magyarországon a morva határ melletti Kopcsányban él. F.V. levéltári vizsgálatai arra engednek következtetni, hogy J.G. Schöpflint Mária Terézia férje,

I. Lotaringiai Ferenc hívta meg mint vadászati szakembert birtokára. Már itt Kopcsányban született harmadik s apja nevére keresztelt gyermeke, aki a három Schöpflin-fivér dédapja. A császári és királyi vadász és családja „vallása ...révén szorosan hozzákötődött a kopcsányi-holícsi-szakolcai szlovák ágostai hitvallású evangélikus gyülekezet ... egyházi és kulturális törekvéseihez.” Az itt született fiúk nemzedékről nemzedékre a pozsonyi líceum tanítványai lesznek, az idézett három Schöpflin nemkülönben. (Fukári V.: Képes riport a 18. századból. Schöpflin Aladár őse nyomában. Nap, 7, 1995, 2,sz., 17—9). S.G. költeményeit a Nyugatmagyarországi Híradó, az Eperjesi Lapok tárcarovata, az Evangélikus Családi Lap közli; munkatársa a Kassai Naplónak. Verseit olykor mint Szombatos Géza jegyzi. A dal műfajában látszik a legerősebbnek, alkalmi verseket is ír. Kéziratban maradt hagyatékában egy-két megragadó zeneiségű, maradandóbb értékű verset találtunk; ezenkívül fordítást Lenau dalaiból és Hviezdoslav Hymn vzkriesenia című versének az átköltését (A Feltámadás himnusza). S kéziratban maradt tanulmánya Ady istenes verseiről. (A hagyaték rendelkezésemre bocsátását ez úton is köszönöm Fukári Valéria kollégánknak.) Schöpflin Géza Eperjesen tagja, egy időben jegyzője is a Széchenyi-kör magyar irodalmi szakválasztmányának, amely felolvasó esteket rendez. Az egyiken saját költeményeiből olvas fel (1905. nov. 8-án); később Csató Pálról ad elő (1907. nov. 13-án), sőt a választmány szerveként létesített Népakadémián Kínáról (1913. dec. 7- én). (Az adatolást lásd az Eperjesi Széchenyi-kör Évkönyveiben, amelyeknek szerkesztője ez idő tájt Dr. Wallentínyi Samu.)

Magas, bár botra támaszkodó, de délceg, egyenes alakja (az első világháborúban mint nép- fölkelő-tüzérszázados megsebesült), széles karimájú kalapja alkonyat felé minden nap feltűnik a város Fő utcáján, amint kilépve Szebeni úti otthonából a korzóval átellenes oldalon az ősi Kollégium épülete mellett végighalad a Kassai úti főgimnáziumig, még a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején is. Mint fiatal tanárt festi le a németországi származású Max Kurth (1910); a portrét 1995 augusztusában a Sárosi Galériában láthattuk.

2' Lásd: Az eperjesi Széchenyi-kör Évkönyve 1911—1913. Szerk. Dr. Wallentínyi Samu. Eperjesen Kósch Árpád Könyvnyomtató-intézetéből 1914. Titkári jelentés. írta és 1912. okt. 20-ikán tartott díszközgyűlésen felolvasta Dr. Wallentínyi Samu, 5—6.1.

Dr. Wallentínyi Samuról (1875—1930) lásd: Zemán L., Kalligram, 1996, 6, 2—8. 1900-tól élete végéig az eperjesi Kollégium főgimnáziumának latin-magyar szakos tanára. Az Eperjesi Lapok munkatársa és főszerkesztője, munkatársa továbbá az Evangélikus Őrállónak és a Prágai Magyar Hírlapnak; Megírja Sárosy Gyula élete című részletes pályázatot (Budapest 1898); 1902-től a Széchenyi-kör titkára; a Magyar Társaság tanárelnöke s számos más közéleti és egyházi tisztség viselője (Felsorolásukat megtalálhatjuk a helyi szlovák kulturális hetilap megemlékezésében — Šariš, I.r., 1930, 26. č., 21. júna, 3; „Mal mládež rád a mládež mu to splácala láskou.” (uo.; Szerette az ifjúságot, s az ifjúság ezt szeretetével viszonozta). Megtanul szlovákul, s az utolsó magyar érettségi után (1926) az oktatást a szlovák osztályokban folytatja, nagybetegen is. Utolsó napjaiban nővére és annak családja ápolja Tőketerebesen, ahol 1930. június 14-én elhúnyt. Az iskola és az egyház, amelynek presbitere volt, saját halottjának tekinti, s az eperjesi evangélikus templomból kísérik június 16-án utolsó útjára. (Gömöry János búcsúbeszédét lást: Új Világ, XII. évf., 1930, 26. sz., június 22., 1—2). Sebesi (Fried), Ernő író, drámaíró és költő állítja össze irodalmi hagyatékaként az idézett Emlékkönyvet (1933). Sebesi Ernő szlovák, cseh és német költői alko