Irodalmi Szemle, 1998

1998/1-2 - TUDOMÁNY - Zemán László: Schöpflin Géza Hviezdoslav-fordításához (tanulmány)

TUDOMÁNY

alakja (őtet; észtét). Az írói-költői nyelvhasználatban bevett t. sz. 3. személyű jelöletlen tárgy, akárcsak a jelöletlen határozószó (türelmetlen’) mindenkor hiányjeles.

A felsoroltak eléggé meggyőzően tanúsítják általánosságában a nyelvjárási- archaikus-költői formák szinkretikus voltát. Ezt az eredeti nyelvkezelése csak „feltranszformálással” az eszmei-poétikai szándék elfogadtatásával érheti el. Ebből következik tehát, hogy az eredeti sokrétű szóhasználata egészével, beleértve a beszélt nyelvi és nyelvjárási szóalakokat, lényege szerint mint költői eltérés hat. A szókincs ilynemű funkcióazonosságára, — rokonságára utalhat a mű egyes kiadásaiban a hozzátoldott szótár (Turčány, Brezina). Ezek szerint mint eltérő az adott esetben a nyelvjárási szókincs is a „fenntebb stíl” jegyében funkcionál, miközben nem vész el eredeti értéke sem (funkciókettőző- dés), azaz benne a nyelvjárás tulajdonképpen „Hochsprache” (Trier 1966, 121).6

Az eredeti feszülése, Hviezdoslav "nehéz" költői nyelve és a fordítás természetessége közti különbség egyik mutatója lehet a szóösszetétel alkalmazása. Hviezdoslav összetett szavai költői kifejezések (poétizmusok), a nyelvben magában szokatlanok, s tudjuk, hogy a szóalkotás e módja a szlovákban peremhelyzetű. A 9. fejezetben (Poľovnícke) a következőket találjuk: samodrž- ec, jasná-riasna, lúčo-vlasy, krátkoslový, chorovod, zradotajne, miliómlistý, mužnosrdý, desaťparožniak, kololeť A fordítás összetett szavai akkor is, ha újszerűek, természetesnek tűnnek, különösebb jelöltség nélkülinek, mivel a szóösszetétel mint poliszintetikus alak a magyar nyelv tipológiai sajátsága s egyben a szóalkotás leggyakoribb módja. A poézisben expresszív jellegükben hathatnak (oly jellemzően Adynál), de a nyelv törvényszerűsége felől szokványosak.

A forrásnyelvi szóösszetételek azonban kifejezetten a fennkölt stílus elemei, s költőiek. A Hviezdoslav költészetében előforduló alakokkal rokoníthat- juk Valentin Beniaknak mind eredeti versművészetében, mind fordításaiban feltűnő szóötvözéseit (vö.: Zeman 1993,158).8

Hviezdoslav költői nyelvének csupán némely kifejezőbb sajátságát érintettük, azokat, amelyekre vonatkozóan az eredeti és a fordítások egybevetése a fordítás lehetőségeit és az eredeti tulajdonságait egyaránt élesebb megvilágításba helyezheti. Ennek révén a kifejező kategóriák szintjén és a nyelvi eszközök szintjén is kimutathatóvá válik a szorosabb megfeleltethetőség, vagy épp ellenkezőleg a távolesés. Miközben a teljesebb befogadást az adott irodalmi fejlődésszakaszban, helyzetben esetleg épp az utóbbi teszi lehetővé (vö. Miko 1984, 285).

Elemzésünkben még visszatérünk Wallentínyinak a fordítással szemben tulajdonképpen egyetlen alapvető kifogásához. Ahhoz, hogy Schöpflin „A hájnikova žena-t, A csősz feleségének fordítja. Nem egészen szerencsésen. A hájnik nem »csősz«, magyarosan »kerülő«, vagy erdőkerülő (hivatalos elnevezésekkel erdőőr, erdővéd). ...Nem néztem utána a nagy szótárakban, hanem nyelvérzékem úgy diktálja, hogy »csősz« egy minden előképzettség nélküli,