Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - KORTÁRSAINK - Görömbei András: Gál Sándor évtizedei
Kortársaink — két ágból egyesült. Az egyik ágon Ady, József Attila és Kassák Lajos költészete a szabadító erő, a másokon pedig a magamban felfedezett szóbeli irodalom: a népdal, a népballada, népmese formagazdagsága, népi-metaforikus nyelve, jelképrendszere és ritmusépítményei. E két ág időbeli összetalálkozása adta a Szabad vonulás utolsó ciklusában megvalósult szabadságot, fölszaba- dultságot, amely a Kőlapok és a Folyó verseihez vezetett el” — idézhetem pontos önjellemzését. A Kőlapok verseiben Varga Imre korabeli kritikája finom érzékkel vette észre Gál Sándor lírájának azt a ma is megfigyelhető sajátosságát, hogy „a költői pszichében végbemenő parttalan áramlásban a szavak átloccsannak a tapasztalati világ burkán túlra”, s így a fogalmakkal mondhatatlan megragadására is alkalmasak lesznek. Már ekkor feltűnik verseinek az a sajátossága is, hogy az egyedi tényeket, tárgyakat kozmikus távlatba állítja, s a világot születés és halál között megnyilatkozó végtelen áramlásként, kiegyenlítődésként értelmezi. Szinte sztoikus nyugalommal emelkedik a konkrétumok felé. Harmadik fontos jellegzetességként azt említem meg, hogy Gál Sándor verseinek tárgyias világát mindig átfűti a személyes érdekeltség, ez igen gyakran a szlovákiai magyar sorsba kötöttség motívumaiban nyilatkozik meg. A teljes időben szemléli az egyszeri és megismételhetetlen létet, ezért érzékeny annak sérüléseire. A teljes idő szemlélete adja e líra végtelen nyugalmát és nagy belső feszültségeit egyaránt. Költészetének gazdag és fölöttébb színes természetlátása is az idő révén nyer mélyebb értelmet: a létezés értékének és múlandóságának metaforája a természet. A hetvenes évek második felében mintha nagyobb felelősségre ijesztette volna az idő: ráeszmélt arra, hogy az egyéni létezésnek csak a szűkebb közösség, a nemzet és nemzetiség sorsában van mélyebb értelme. így vált a hetvenes évek második felében a csehszlovákiai magyarság sorsköltőjévé: verseinek nagyobb részét ekkor nemzetisége létkérdései motiválják A csehszlovákiai magyarság múltjáról és jelenéről a hetvenes években Gál Sándor Folyó (1978) című kötete szólt a leginkább összetetten és legnagyobb drámai erővel. Egyenrangúan Duba Gyula Vajúdó parasztvilágával és Dobos László Egy szál ingben című regényével. Valóságos tények, látleletek elemeiből épített hatalmas pusztulás-vízió ez a kötet. Közéleti költészetnek is minősíthetjük, ha különlegességét abban jelöljük meg, hogy a közvetlen valóságvonatkozások gazdagsága nem csökkenti, hanem új karakterű szintézisbe emeli e versek esztétikumát „Ezek a közéleti költemények rendesen a költő legmagasabb szintjén állnak” — állapította meg a kései József Attila verseinek közéleti vonulatáról Németh G. Béla Más helyen tüzetes elemzéssel próbáltam kimutatni, hogy érvényes ez a megállapítás Gál Sándornak olyan közösségi gondoktól motivált verseire is, mint a Távolodók és a Homok De tucatnyi más versét is említhetjük ennek példája gyanánt az Új Atlantisztól a Jóslatig.
