Irodalmi Szemle, 1998
1998/5-6-7 - Duba Gyula: Mittelhauser báró tudata (regényrészlet)
Duba Gyula — Mintha szántottál volna valamikor...?! — Nem emlékszem... a szó hallatára, ha nagyon erősen gondolkodom, széles mezőt látok, kék dombok a távolban, vassal a földbe hasított árokban járok — a barázdában, szól izgatottan közbe Kolos —, igen, a barázdában ballagok, és fekete-szürke dolmányos varjú lépeget a nyomomban... — Sejtettem... — kiált fel Kolos —, ügyesen vallattad, Gondterhelt! Báró, leleplezted magad! Tudtam, hogy csaló vagy, te csibész! — Egészen felélénkült, nem haragudott, őszintén örvendezett. — Falusi surmó voltál, a sárból kivakaródzott sültparaszt! Kiemeltek, és a városba hoztak, hogy a népet képviseld. Ideológiát reggeliztél, és eszméket vacsoráztál, öntudatosodtál, megtaláltad a számításodat. Beálltál hekusnak, titkos lettél, a belső elhárítás, a belbiztonság letéteményese, ahogy elnézlek, őrnagyi rangig vihetted! Aztán jött a finom forradalom, s te amnéziát kaptál, minden kihullott az emlékezetedből, ami rád vonatkozott. Mit gondolsz — fordul felém Kolos —, az összes károsodások és dililehetőségek közül nem éppen az emlékezetkiesést lehet a legkönnyebben megjátszani...?! Igazad lehet, Kolos. Valószínűleg csaló ez a tohonya csodabogár. De akkor is érdekes, amit mond, tanulságos, amit képvisel! Olyan igazságot érzek benne, ami szélesebb összefüggésekre utal. Jól tudod te is, mikor árva egy gondolat! Amikor valósnak tűnik fel, meg vagy róla győződve, hogy igaz, de az életerőktől nem kap támogatást. A kisebbségi tudat gondolattermékei gyakran ilyenek. Sokszor, szinte mindig! Nemesek, tiszták, egyetemes érvényűek, éppen csak nem bizonyíthatók. A világ nem fogadja el őket. Jól tudjuk mi ezt, kisebbségi tudatformálók, alaposan ismerjük a helyzetet! Mélyen érezzük igazunkat, ám a többség nem fogadja el. Ilyenkor az igazságot érző tudatunk talajtalannak, árvának, lét nélkülinek érzi magát. Felrepül, mert szárnyalni vágyik, aztán úgy véli, sivár sivatagok és kopár vidékek felett száll, borzongatóan hideg térben és végtelen űrben repül, tisztán csillog a fagyban, szinte peng és szikrázik eredetiségében, mégsem használható. Nincs emberien meleg élettere. Megfagyott gondolat, akár a kristály, gyönyörű, de csak ékszernek való, csillogó dísznek, szép asszonyok homlokára való diadémnek, megejt és elkápráztat, de nem melegít. Értekezleteken, kongresszusokon csillog szépen ilyen gondolat, az utcára kerülve elveszíti fényét, kihuny és gyámoltalan lesz, elszegényedik. Őrült vagy csaló ez az ember, akkor is meg kell ismertetnünk Barabással! Talán ilyen figurára is szüksége lesz, ha majd pártot alapít! Szegényes, toprongyos, félőrült csodabogár kell neki, aki töményen képviseli a kisebbségi lét hasadtságát és őrületét. Mittelhauser bárót bemutatjuk Barabásnak! — Valahonnan ismerem Barabást — szólal meg a báró töprengve —, beszéltem is vele, de már nem emlékszem, mikor találkoztunk...!
