Irodalmi Szemle, 1998

1998/5-6-7 - ANKÉT - LEHOCKY-VIEZLER TERÉZ: Ne vonuljon vissza a csendéletbe…

AZ IRODALMI SZEMLE 40 ÉVE

Nem hízelkedem, nem cirógatom az ISZ-t. Igazi fogyatékosságot nem észleltem. Talán-talán érdekesebb lett volna, ha szórványosan is, nem irodalmi tanulmányok is megjelentek volna, pl. a versírás, a próza bölcseleti-szocioló- giai összefüggéséről, vagy szerényebb tájékoztatás a világirodalom legújabb remekeiről, ha szocio-etikai kérdéseket boncolgatott volna, vagy a politikai konformizmussal foglalkozott volna az irodalom terén.

Isten veled Irodalmi Szemle! Hiszen mindenre van pénz hazánkban, csupán a kultúrára nem, főleg a magyaréra nem. (Ma a rádió azt jelentette, Slobodník kárhoztatja a magyarok áskálódásait külföldön.) Történnek még csodák? Továbbra is megjelenik az ISZ? Gondolom, sokan szívesen vennék, ha hébe-hó- ba megjelenne bölcseleti vonatkozású tanulmány, hiszen a filozófia a halottaságyán fekszik. A pszichológia, a szociológia elsorvasztotta, sőt annyira szétágaztak, hogy az már majdnem kómás állapot.

Annak idején, mikor Dobos László volt az ISZ főszerkesztője, egy témát dobott feL Miért senyved főleg a poézis? Mi ennek az oka? Egy tág körű értekezés lehetett volna Hasonló kérdés foglalkoztatta a szociológus Weber Maxot is. Igen, a goromba hedonizmus, a technika, a gazdasági siker elsőbbsége miatt lett kárvallott a költészet A boldogság elérése csupán anyagiakkal, a haszon istenítése, az etika és emberszeretet krízise hurcolta el a poézist a siralomházba De már Kanttól kezdve visszhangzott az új, hideg, racionális humanizmus.

Az ISZ foglalkozhatna mélyenszántó emberi problémákkal. Pl. az eutanázia lehetőségével, az öngyilkosság erkölcsi értékével, az átültetés mérlegelésével, hogy lehetne ma szó az egyén önmegvalósulásáról. Egyszóval az ISZ túlmehetne a szokványos Rubikonokon. Az irodalom nem lehet egy tökéletes kör, amelyben nincs kulmináció, nincs visszaesés se. Legyen az ISZ folyton elégedetlen önmagával. Legyen inkább megszállott, mint unalmas. Nincs semmiféle művészet, amiből nem tükröződik vissza a mértéktelenség, a szuperlatívum.

Lehet, hogy nagyot tévedek: a kispolgáriasság, a túlontúl rendezett élet némileg gátolja az alkotóerőt. Akik örökzöld műveket alkottak, nagyobbára nomádok voltak, se házuk, se lakásuk, se házastársuk. Ki tudja, talán ágyrajárók voltak, éhkoppon maradtak. Nekik a művészet sacrum volt. Frigyet kötöttek az elérhetetlennel. Apage aequitas anima! Mostanában a szellem agoráján számítógépek sorakoznak fel. Túlcivilizált az életünk. A haszonhajhászás nehézségi erő gyanánt gúzsba, a földhöz köt minket. Nem tudunk repülni, szárnyalni. Ha nincs dionüszoszi jellegű irodalom, akkor a bomlás, a penésze- sedés bűze üti meg az orrunkat. Legyen a visszatérő Irodalmi Szemle üstökös, nyughatatlan, zaklató csóvával a szellem égboltján. Akár modortalankodjon. Bátorítson. Ne vonuljon vissza a csendéletbe, a biztos csigaházba.