Irodalmi Szemle, 1998
1998/5-6-7 - ANKÉT - POMOGÁTS BÉLA: Egy műhely, amelyre szükség van
AZ IRODALMI SZEMLE 40 ÉVE mi és kulturális folyóirat Szlovákiában. A maga módján versenyben áll. Őszintén, s korántsem gyermetegül, bízom az ottani magyar kulturális kommunitás nobilis atmoszférájában, de holmi „munkamegosztásról” beszélni teljes értelmetlenség volna. Ez bizony differenciáció, profil kérdése: mit tud és akar nyújtani olyat, ami az övé, amiért, most nagyot készülök mondani, valakinek — embernek, könyvtárnak, intézménynek — érdemes legyen nem egy, hanem két folyóiratot előfizetnie és olvasnia. De éppen ez az, aminek a lehetőségét az említett tényezők ismerete híján nem tudom felmérni. Lehetnek, bizonyára vannak, kik jósolhatnak vagy javasolhatnak valamit a lap jövőjét illetően. Én legfeljebb csak megfordíthatnám a kérdést, s kívánhatnám, kívánom is az Irodalmi Szemlének, hogy tudjon rá válaszolni. Minthogy elmúltak azok az idők, mikoron a felsőbbség úgy vélekedett, hogy a Koránon kívül minden más szöveg vagy fölösleges (ha ugyanazt mondja), vagy ártalmas (ha mást mond), ezen a tág kereten belül kell a lapnak önmagává válnia. POMOGÁTS BÉLA Egy műhely, amelyre szükség van Régóta figyelemmel kísérem az Irodalmi Szemle munkáját és küzdelmét, amelyet a szlovákiai magyar irodalomért és kultúráért, az ottani magyarság nemzeti identitásának fennmaradásáért folytat. Szerkesztői és munkatársai barátaimmá lettek, vagy negyedszázada magam is a folyóirat szívesen fogadott munkatársa vagyok. Úgy érzem tehát, közöm van ahhoz, ami az Irodalmi Szemlével és körülötte történt, történik: ügyét a sajátoménak érzem, kivált, hogy jól tudom, a pozsonyi folyóirat már hosszú évek óta igen nagy anyagi gondokkal küszködik. Az Irodalmi Szemlét figyelve és olvasva ismerkedtem meg a szlovákiai magyarság tapasztalataival és törekvéseivel, az ottani magyar irodalom tartós értékeivel. A Szemlében találkoztam Fábry Zoltán szemet nyitogató kisebbségi publicisztikájával, amely előttünk, magyarországiak előtt is megvilágította a szlovákiai magyarság múltját és jelenét, így az 1945-ös fordulatot követő kollektív jogfosztás és megtorlás szomorú következményeit, a Szemlében figyelhettem olyan írók munkásságát, mint Duba Gyula, Dobos László, Tőzsér Árpád, Cselényi László, Koncsol László és Grendel Lajos, és a Szemlében figyelhettem meg a szlovákiai magyar irodalom önismeretének és sajátosan kisebbségi, sajátosan magyar és sajátosan közép-európai önazonosság-tudatának a kialakulását. Ez az identitás mára olyan eszmetörténeti fejleményekkel járt együtt (gondolok például Tőzsér, Cselényi és Koncsol „közép-európai” gondolatvilágára), amelyeknek általános mondanivalója van, amelyek jóval szélesebb körben érvényesek, mint pusztán a szlovákiai magyar gondolkodás, kultúra és irodalom.
